A veszprémi irodalmi élet jeles alakjait kérdeztük a kedvenc Radnóti-versükről

Radnóti kétségtelenül az egyik legnépszerűbb magyar költő. Ezt a népszerűséget a kiváló versek mellett minden bizonnyal a tragikus életútnak, a II. világháború alatti megpróbáltatásoknak és a szörnyű, egyben sok kérdést felvető halálnak is köszönheti. A bori notesz verseit szinte lehetetlen úgy olvasni, hogy az ember gyomra és lelke ne zsugorodjon az atomoknál is apróbbra.

Mégis, ha Radnótitól valamit tanulhatunk, az a derű. A pozitív szemléletmód, amellyel képes volt tartani magában az emberséget és a reményt még a legembertelenebb és legreménytelenebb helyzetekben is. Hogy észrevette a szépséget szinte mindig, minden körülmények között. Hogy a munkatábor szögesdrótkerítésén is a megcsillanó holdfényt figyelte, és a hexameterek stabilitásával ellensúlyozta a körülötte éppen darabokra hulló világot.

Ahogy Radnóti monográfusa, Ferencz Győző megemlítette, a világirodalomban is egyedülálló, hogy ebben az időszakban, és ilyen körülmények között, egy költő szinte szó szerint a halála napjáig képes volt megőrizni az alkotókedvét.

A sors fintora, egyben a XX. század abszurditásának tűpontos lenyomata, hogy Radnóti az utolsó versét, a közelgő halál biztos tudatában, egy csukamájolaj reklámcetli hátuljára jegyezte fel. A cetlin nagy betűkkel ez állt: ÉLETELIXÍR.

Razglednica (4.)

Mellézuhantam, átfordult a teste

s feszes volt már, mint húr, ha pattan.

Tarkólövés. – Így végzed hát te is,

-súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.

Halált virágzik most a türelem.

-Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.

Sárral kevert vér száradt fülemen.

(Szentkirályszabadja, 1944. október 31.)

Az évforduló kapcsán a veszprémi irodalmi élet néhány jeles képviselőjét kérdeztük meg, melyek számukra a legkedvesebb vagy legfontosabbnak tartott Radnóti-versek.

Fenyvesi Ottó (József Attila-díjas költő, képzőművész, szerkesztő):

- Nehéz választani, mert nekem Radnóti és József Attila minden verse egyaránt kedves. De most a Hetedik eclogát mondanám.

Géczi János (József Attila-díjas író, költő, képzőművész, egyetemi oktató):

- A legkedvesebb Radnóti-versem az Ikrek hava betétkölteménye. (Kétszer láttam meghalni virágot…) Sok mást is szeretek természetesen, hogy fellapoztam az 1972-ben vásárolt összes versek és műfordításokat, legrégebbről a Sem emlék, sem varázslat költeményt.

Ladányi István (irodalomtörténész, a Pannon Egyetem oktatója):

- Nem vagyok jó az ilyen rangsorolásokban, és Radnóti esetében is az egész életműnek a súlya, az irodalmi tapasztalatszerzés és az érett, a súlyos élmények által is ihletett nagy versek együtt vannak jelen a Radnóti-olvasásaimban. Alapvetően a nagynak tartott verseket látom én is annak, a Töredéket, a Hetedik eklogát, a Levél a hitveshez című verset és a Razglednicákat, együtt és egyenként is. És a Párist, a helyeket-emlékeket soroló versét minden részletével, a két nyelv összhangzó játékával.

Kilián László (író, a Művészetek Háza igazgatóhelyettese):

- A magam részéről Radnóti Miklóstól a Tétova óda című vers viszi a pálmát. Tematikája, képgazdagsága, hatásmechanizmusa egyaránt remeklés. Lehetne még rengeteget választani vagy a fordításai közül a legütősebbeket említeni, de ragaszkodjunk az elsődleges kedvenchez.

Molnár Sándor (az Utas és holdvilág Antikvárium vezetője):

- Radnóti Miklós legfontosabb verse számomra a Nem tudhatom. A legkedvesebbek a Bájoló, a Szakítottunk és a Tétova óda.

Novics János (író):

- Sok a Radnóti-kedvenc, de van egy személyes favoritom: A bujdosó. Imádom.

Trócsányi Gergely (szövegíró, énekes, színész):

- Nekem a Nem tudhatom az a Radnóti-vers, amivel leginkább azonosulni tudok, a haza, a természet, a kultúra és a szülőföld szeretete miatt.