Saját kézzel alkotni – A fazekasság folyamatos fejlődésre ösztönöz

Először középiskolás koromban próbálhattam ki a korongozást, amikor a nővérem elkezdett járni egy fazekastanfolyamra – emlékezett vissza beszélgetésünk elején Pásztor István környezetmérnök, aki később az egyetemi tanulmányai mellett szerzett fazekas szakmunkás képesítést. Az első, lábbal hajtott fazekaskorongjukat édesapja készítette, mintegy 25 évvel ezelőtt. Pásztor István ezt a korongot vitte magával az egyetemre, az összes albérletébe, majd végül a családi házukba, ahol saját műhelye lett.

István munkásságát legelőször a Bárókerti Nyitott Műhelyek rendezvényén csodálhattam meg. Miközben dolgozott, a gyerekeknek és a felnőtteknek hasznos tanácsokat adott, segített nekik abban, hogy megismerkedjenek a fazekasmesterséggel.

– Az első Bárókerti Nyitott Műhelyek program nagyon jól sikerült, hatalmas volt az érdeklődés. Előzetes regisztrációt és létszámkorlátot kellett bevezetni. Úgy gondolom, hogy minden gyerekben és felnőttben ott van a vágy, hogy alkosson valamit a saját kezével. A rendezvény sikere éppen ebben rejlik, hogy nem csak nézelődni és vásárolni lehet, hanem ki lehet próbálni a mesterségeket. A feleségem által megálmodott programunkat már kis Kapolcsként is emlegetik – mondja István, miközben korongozik. Sajnos idén a járványhelyzet miatt elmaradt a műhelyek nyitása, de jövőre folytatják.

István a fazekasságot mindenkinek ajánlja, mert fantasztikus alkotási élményt ad, egyúttal pedig folyamatos fejlődésre ösztönöz. Az agyaggal ismerkedni már óvodáskorban érdemes, azonban a korongozás nehéz fizikai munka, inkább felnőtteknek való. Pásztor István környezetmérnöknek tanult és jelenleg is a hivatásában dolgozik, ugyanakkor bevallja, nagyon nehéz összeegyeztetni a munkát a hobbijával.

– Jelenleg hetente egy-egy estét vagy hétvégi napot tudok a fazekasságra fordítani. A mérnöki pályám nagyobb bevételt jelent a családnak, de leszívja az energiámat, míg a fazekasságból inkább töltekezni tudok – hangsúlyozza, miközben megmutatja a legszebb alkotásait, amire a legbüszkébb.

– Talán az áttört technikával készített lámpaburáimat és az egyszerű zsinór- és fésűmintával készült tálaimat emelném ki. Legszívesebben szerény díszítéssel készülő, a mai világunkban is használható edényeket alkotok. Cifra miskakancsót vagy gazdagon írókázott fali tányérokat nálam nem lehet találni. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a felsőörsi református templom lámpaburáit én készíthettem el – meséli.

István reméli, hogy hamarosan már többet tud ülni a fazekaskorongnál, mint az íróasztalnál. A nagy tömegű árutermelés és a vásározás nem vonzó számára. Jobban érdekli a hagyományőrzés, a mesterségbeli tudás csiszolása és a megszerzett tudás továbbadása. Jelenleg is tart kiscsoportos fazekastanfolyamokat felnőtteknek, melyekről pozitív visszajelzéseket kap. Tervezi, hogy a jövőben több kézművesszakkört, fazekastanfolyamot is szervez.