A Séd júniusi számában a Cholnoky család történetével is megismerkedhetünk

Az idei év Cholnoky Jenő földrajztudós születésének 150., halálának pedig 70. évfordulóját jelzi. Veszprém híres családja, a Cholnokyak köré szerveződik a veszprémi kritikai lap, a Séd júniusi számának legtöbb írása, melyek bevezetőjének tekinthető egy dokumentum: „A Közgazdák Széchenyi István Bajtársi Egyesületének díszoklevele Cholnoky Jenő részére”. Az évfordulókra készülve került tavaly decemberben a Laczkó Dezső Múzeum Történeti Gyűjteményébe tizenhárom másikkal együtt a díszoklevél – mindegyiket a nemzetközileg elismert földrajztudós, egyetemi tanár kapta.

Cholnoky Jenő fotózni is szeretett, Cholnoky Tamás adományozta a múzeumnak azokat a Fortepan-felvételeket, amelyekről Tóth Károly ír 150 év Veszprémben, 150 év Európában címmel. A múzeumba került Cholnoky Jenő-hagyatékot – fényképek, oklevelek, folyóiratok, újságok, valamint egy fényképalbum kétszáz japán és észak-amerikai felvétellel – Rainer Pál ismerteti. Id. Cholnoky Ferenc orvos a kolerajárvány idején költözött családjával Veszprémbe, ahol az unokákig bezárólag szívesen éltek. Körülményeikről Márkusné Vörös Hajnalka írt.

Farkasné Molnár Csilla a „nyóckerben” kíséri képzeletbeli sétáján Cholnoky Jenő professzort a Budapesti Tudományegyetemre menet. Mórocz Anikó a legnagyobb tragédiáról ír, ami a tudóst érte; Balatonfüreden, 1945. március 25-én, virágvasárnap a bevonuló szovjet katonák megtámadták a feleségét. Az inzultusba bele is halt Fink Ida. Tevesz Mária a műkedvelő festőről mesél, illetve Cholnoky Jenő csodálatra méltó személyiségéről; „szenvedélyes, érdeklődő, nyitottsága nem ismert sem földrajzi, sem tudománytörténeti határokat. Közéleti, pedagógiai munkássága, előadói készsége, lebilincselő stílusa csak erősíti az imázst”.

Huber Lilla Mária Hármas arckép című írásában két kisvárosban élő, kisnemesi ősökkel rendelkező polgárcsaládot hasonlít össze: a Veszprémben élő Cholnokyakat, és a Ferenczyeket Szentendrén. Mányoki Endre A létezés egylényegűsége címmel Géczi János Cholnoky Jenőhöz fűződő kapcsolatáról beszél, Géczi János viszont a Könyv, amely a legveszprémibb címmel Cholnoky Jenő Veszprém-könyvéről.

Herth Viktória a köztéri Cholnoky-emlékhelyeket veszi sorra, Vondervisztné Kapor Ágnes pedig Várnagy Ildikó Cholnoky Viktor-emléktábláját (Vár utca 1.) értékeli. Nemcsak az évfordulók, a felújítás miatt is aktuális téma a Cholnokyak gimnáziuma (a volt Közgáz, a volt Lovassy, a volt piarista gimnázium) a veszprémi vár keleti ormán – Lamos Péter erről ír. Az Édesvíz Egyesület Cholnoky Jenő-piknikjeiről mesél Kovács Viktor, Nagy Roland pedig emléktúrákról, melyek a tudós életéhez, munkásságához tartozó helyeket is érintik. Navracsics Tibor a Veszprémi Szemle tavaly megjelent Rupert Rezső-számát ismerteti. A „vidéki fiskális” is a közélet letűnt aranykorában élt, amely az 1842-ben született Eötvös Károllyal kezdődött, és a 2006-ban elhunyt Horváth Balázzsal ért véget.

A Séd mindig erős zenei vonala rendezvények hiányában ezúttal nem található meg a kiadványban. Érinti a témát Molnár Erzsébet írása, amelyben Berzevici Zoltán dalénekes elmaradt költészetnapi műsora kapcsán beszél arról, hogy a vírus uralma idején nagyon jó volt ugyan a művész dalcsokrát interneten hallgatni, ám mivel az okos gépek nem pótolják az élő előadást, nagyon várjuk az együtt átélhető élményeket.

Volt lakóhelye, a Miklós utca 18. kapcsán Szilágyi László művészete tér vissza Kovács Endre és Szilágyi Zoé soraiban, és a Földközi-tenger térségéből származó, aranysárga pillangós virágú növényről mesél a régész, a kertészmérnök. Györgydeák György kertjéből fotón is megjelenik a virág a tulajdonos felvételén. A júniusi Sédben többek között helyet kaptak még írások a polgármesterkönyvekről, a Hajnal Csaba-kötetről, a textilművész, Bódy Irén életművével foglalkozó kiadványról.