Börcsök Enikő: Nagyon szeretem a veszprémi színészeket

Oberfrank Pál igazgató hívta rendezni Veszprémbe. Ő vagy ön ajánlotta a darabot, Móricz Zsigmond művét?

– Amikor felkért, csak arról volt szó, hogy klasszikus darabot rendezek. Kerestem én is műveket, a Pillangót végül a színház vezetése ajánlotta. Örültem a választásnak. Pali megengedte, hogy hozzak vendégeket, a fiatalokat tanítványaim játsszák.

Ismerte a regényt, látta a filmet?

– A regényt olvastam, Vitézy László filmjét nagyon régen láttam. Nem szeretem szerep és rendezés előtt megnézni a filmeket, színházi előadásokat. Nem mintha félnék valamitől, de úgy érzem, gátolja a fantáziámat. Inkább utólag szoktam megnézni, kíváncsi vagyok, más mit hozott ki belőle. A Pillangó című szerelmi idill esetében szerencsém volt: megismertem Gyökössy Zsoltot, a darab dramaturgját, ő mesélte, hogy 1956-ban Kecskeméten mutatták be először az előadást, később játszották Szegeden, 2012-ben pedig Székesfehérváron, de az egy más jellegű előadás volt, táncszínházi produkció, Horváth Csaba rendezésében. Én a regényt használtam, sok mindent beleraktam a darabba. Két jelenet írására kértem a dramaturgot, mert szerettem volna több színésznek lehetőséget adni.

Ez egy szerelmi történet, a Móricz által ábrázolt parasztvilág Rómeó és Júliája.

– Szerelmes történet, de nincs benne tragédiák sorozata, halál, mint a Rómeó és Júliában, noha itt is nagyon sok a véletlen. A darab alapmotívuma a szegénység. A szerelmesek rendkívül szegények, és gazdag emberhez akarják őket kényszeríteni. A szerelem azonban mindenek felett áll; a két ember a társadalmi konvenciók ellenére küzd egymásért, végül egymáséi lesznek. Csodálatos Móricz nyelvezete.

A dramaturg nem modernizálta a nyelvet?

– Nem, ez Móricz nyelve, a debreceni, Hortobágy környéki tájszólás. A színészeknek nagyon nehéz megtanulniuk ezt a tájnyelvet, az előadásban kizárólag ezt lehet használni. A szövegnek dallama van, szinte zenében beszélnek az emberek. Szokatlan a fülnek. A színész hajlamos kiegyenesíteni a mondatokat, hogy azok könnyen mondhatók legyenek.

A veszprémi színészeket már ismeri, hiszen két évvel ezelőtt a Kurázsi mama címszerepét alakította.

– Jól ismerem a színészeket, nagyon szeretem őket, imádok itt lenni velük együtt. A fiatal szereplőkre nem volt olyan karakter, amilyet elképzeltem, ezért három fiatalt hoztam: Bori Rékát, Hajdu Tibort és Bajor Lilit, utóbbi kettő az osztályomban végzett.

Eddig nem túl gyakran rendezett, nagyszínpadon most először.

– Három alkalommal. Az első egy indiai darab volt, A hajnal leánya a Mu Színházban, majd 2018-ban Háy János A Herner Ferike faterja című darabja a Pinceszínházban. A színművészeti egyetemen az osztályomnak rendeztem a Mágnás Miska című operettet.

Miért kezdett rendezni?

– Felkértek. A rendezés nem volt álmom, de rendkívül élvezem ezt a munkát, remélem, lesz még rá lehetőségem. Kezdetben féltem, szorongtam a nagyszínpadi rendezéstől, de nálam okosabb emberek azt mondták, itt is ugyanúgy kell dolgozni, mint kisszínpadon. Nem szabad arra gondolni, hogy ez nagyszínpad. Az ember egyébként is látja, hogy nagyobb a tér, sokkal több olyan jelenet van, amelyben sok embert kell mozgatni, táncok is vannak az előadásban.

Legutóbbi beszélgetésünkkor említette azokat a színházi és filmes rendezőket, akik meghatározták a pályáját.

– Ilyen volt Marton László, akitől mindig tudtam tanácsot kérni, és Zsótér Sándor, aki tanártársam az egyetemen, sok darabot rendezett nekem.

Itt kire tud támaszkodni? Van segítsége?

– Csak saját kútfőre tudok hagyatkozni, de nagy szerencsém van a színészekkel, mert elfogadják azt, amit mondok nekik.

Korábban úgy nyilatkozott: a színésznek mindig gondolkodnia kell, nem várhat arra, hogy a rendező megmondja neki, mit csináljon.

Hagyja a színészeket, hogy maguk próbálják megformálni a szerepet?

– Először elmondom, hogy mit szeretnék, utána hagyom őket, aztán megint elmondom. Mindig megvárom, meghallgatom az ő ötleteiket is. Van, amikor a színészek az én ötleteimnél sokkal jobbat találnak ki, azokból is tudok építkezni, azok által előbbre jutni. Vannak nagyon kreatív színészek, baj, hogy a fiatalok nem annyira. Pedig fordítva kellene lennie.

A tanítványairól beszél vagy általában a fiatalokról?

– Általában. Az idősebbek jóval szorgalmasabbak és kreatívabbak, mint a fiatalok. Holott az ember azt várná, hogy ezer ötlettel jönnek, nap mint nap újabb dolgokat hoznak, tele vannak friss erővel, lendülettel. Sajnos nem így van. Én ezt egy kicsit furcsállom. Gondolom, ahogy idősödnek, előbb-utóbb ez alakul, másként lesz.

Négyszemközt mondja meg a véleményét, vagy a társulat előtt?

– Egyelőre négyszemközt, mert még nem volt összpróbánk, amely után ezt megtehetjük. Folyamatosan mondom az észrevételeimet, nem hagyom, hogy úgy maradjon, ha valami nem jó, nekem nem teszik. A jövő pénteki premierhez közeledve egyre sűrűsödnek a napok.

A tanítványaival milyen a munka?

– Lilit és Tibort ismertem, Rékát most ismertem meg igazán. Nagyon jó vele dolgozni. Nagy felfedezés. Csodálatos lány, rendkívül szorgalmas. Az egyetemen láttam őt vizsgákon, de most dolgozunk először. Nagyon jól jártam vele. Úgy látom, az előadásban mindenki a helyén van, nem tévedtem nagyot a szereposztásban. Remélem, olyan szépségű lesz az előadás, mint maga a darab vagy a regény.

Ezek szerint nem bánta meg, hogy elvállalta a rendezést?

– Sajnálom, hogy lassan vége a próbafolyamatnak, és haza kell menni.

Milyen feladat várja anyaszínházában, a Vígszínházban?

– Nem tudom, nálunk most éppen igazgatóválasztás van. A pályázatokat benyújtották, hamarosan kiderül, marad-e igazgató Eszenyi Enikő. A színházban nekem nincs dolgom ebben az évadban. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Jön Veszprémbe megnézni az előadásokat?

– Természetesen, beírtam a naptáramba, mikor játsszák a darabot. Figyelek arra, hogy az előadás minősége a későbbiekben is megmaradjon.