Magyarországi ősbemutató Veszprémben – Interjú a Csukás testvérekkel

Mióta foglalkoznak fordítással?

- A színház, az irodalom és a nyelvek szeretete mindig is közel állt hozzánk, ám professzionális fordítással 2015-ben kezdtünk el foglalkozni, egy évvel azután, hogy mindketten az színház egyik fellegvárába, Londonba költöztünk. Az évek alatt szoros partnerséget alakítottunk ki a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökséggel és számos magyar színházzal, akik számára igyekszünk Magyarországon még be nem mutatott színdarabokat ajánlani és műfordítani West End musicalektől kezdve alternatív színdarabokig. Londoni kötődéseinknek és kapcsolatainknak köszönhetően egyrészt elsőkézből értesülünk a legfrissebb darabokról és platformbeszélgetéseken vehetünk részt különböző drámaírókkal, másrészt könnyen át tudjuk élni az angolszász színművek világát, ezáltal is erősítve a fordításaink minőségét.

Az élet csodaszép szövegkönyve – Szelle Dávid elmondása szerint – olyan, mint egy kotta. Minden szónak és hangnak a helyén kell lennie, különben megcsúszik az előadás. Mennyire volt nehéz átültetni ezt a precíz, aprólékos szövegkönyvet magyarba?

- Az élet csodaszép egy rendkívül érdekes formátumú színdarab – a cselekmény “darab a darabban” mivoltából adódóan valóban tűpontosan kell ügyelni az egyes jelenetek és szereplők “váltásaira”, hogy a közönség egy pillanatra se zökkenjen le az érzelmi hullámvasútról. Mivel mindig közösen fordítunk, így kölcsönösen egyengetjük és kristályosítjuk egymás stílusát, melyet több kétszemélyes olvasópróbával teszünk még kiforrottabbá. Az efféle fordítások talán egyik legnehezebb, ám legélvezetesebb része az, amikor hosszú órákra “el kell vonulnunk a színdarabba”, hogy ne csak lefordítsuk, hanem át is éljük azt.

Mi volt a legnehezebb része a fordításnak?

- A színdarab “élő rádiójáték” volta miatt egy-egy színészre több karakter megformálása is hárul. Rendkívül fontosnak találtuk, hogy a színészi játékon kívül ez a szóhasználatban, beszédstílusban is érzékelhetően visszaköszönjön, ezáltal segítve a nézőt, hogy mikor melyik szereplő bőrébe bújik a mikrofon mögötti előadó. Ügyelnünk kellett rá, hogy sok mindent, amit egy tradicionális darabban a kosztüm, és a színpadi jelenlét kommunikál a közönségnek, azt nekünk néhány jól megválasztott szófordulattal kellett átadni.

A fordítás általában nemcsak attól nehéz, hogy át kell ültetni egy idegen szöveget a magyar nyelvközegbe, hanem gyakran az angol kifejezések, szlengek, kultúraspecifikus kifejezések, többjelentésű szavak, szójátékok magyar megfelelőit megtalálni is óriási munka. Volt ilyenre példa ebben a szövegben?

- Rengeteg. Már rögtön a darab elején, a rádiójátéknak helyszínt adó “Playhouse of the Air” stúdiónak hangzatos nevet kellett találnunk. A választás végül egy új szóösszetételre, kissé szokatlan, de annál kifejezőbb Hangteátrumra esett, ami tömören, egyedi módon adja vissza a produkció formátumát.

Fordítóként mindig öröm, ha szabadjára engedhetjük a képzeletünket és a kreatív energiáinkat, s játszhatunk kicsit a szavakkal. Remek példa erre az adást megszakító reklámbetétek magyarra ültetése, ahol értelemszerűen le kellett fordítanunk a termékek angol fantázianeveit, meghagyva azok humoros töltetét. A “Dux Toilet Cake”-ből így Su Vick Oldat, míg a “Bremel Hair Tonic”-ból Frizz Hajszesz lett – Frizz, a Frizura Ura.

Az ilyen típusú fordítás kevéssé a jelentésfeltárásról szól, mint a művészeti termék új kultúrába való áthelyezéséről. Áll-e ebben az esetben is az a gyakran emlegetett fordítási elmélet, hogy sokkal inkább kell egy „teljesen új” művet megalkotni ilyenkor, mint például a versfordítás során?

- Természetesen igen. A puszta jelentésfeltárás, szóról-szóra való fordítás nem működne a színpadon, elveszne az érzelem, a feszültség és a mondanivaló nagy része. A munka során folyamatosan észben kell tartanunk azt az irányelvet, hogy a történet ugyanazt az érzelmi reakciót, ugyanazt a katarzist váltsa ki a magyar nézőkből, mint amit az író angol nyelven átadott. Ehhez pedig elengedhetetlen a sorok valamilyen szinten való “újraírása”. Bizonyos dolgok átfogalmazása, az eredeti érzelmi töltet kidomborítása jobban eléri a kívánt célt, mint a szó szerinti fordítás, amely esetenként csak összezavarna egy otthoni nézőt – ilyen volt például néhány, talán már túl specifikus háborús utalás a darabban. Egy új fordítással valamilyen szinten mindig új mű születik. Amerikában és Angliában George Bailey meséje egy karácsonyi kultuszfilm és darab – abban bízunk, hogy a fordítás és a veszprémi produkció elősegíti majd, hogy ez a fontos és megható történet Magyarországon is belopja magát az emberek szívébe.

Milyen érzések kavarognak Önökben, hogy az Önök által fordított darab magyarországi ősbemutatója éppen Veszprémben, éppen a Pannon Várszínházban lesz bemutatva?

- Egy magyarországi ősbemutató mindig rendkívül fontos esemény, hiszen országszinten meghatározhatja egy színdarab hírnevét, ezért hatalmas megtiszteltetésnek érezzük, hogy a mi fordításunkban kerülhet színpadra ez az új köntösbe bújtatott klasszikus történet. Az, hogy épp a veszprémi székhelyű Pannon Várszínházban kerül bemutatásra, külön öröm számunkra, hiszen Marci felesége, Flóra Veszprémben nőtt fel, így gyakran megfordulunk a királynék városában. Nagyon szimpatikus számunkra a Pannon Várszínház repertoárja és kulturális szerepvállalása, így őszintén reméljük, hogy Az élet csodaszéppel egy gyümölcsöző közös kapcsolat veszi kezdetét.