Farmerban nem hiteles az operett

A Budapesti Operettszínházban rendezett gálán a Musica Hungarica Kiadó elismerését az alapító, Éliás Tibor énekművész adta át nekik. Egy olyan színházban, ahol már rég játszottak, sikereik, nagy szerepeik viszont kötik a teátrumhoz őket. Sőt, meghatározó útelágazást, a váltást és változást is jelentett számukra a játszóhelyen töltött időszak. Talán ezért is vélik úgy, hogy ez a díj inkább a pályán eltöltött évtizedeik, nyomot hagyó munkáik egyik állomása. Mert ők ezzel még nem zártak le semmit, nem is összegezték mit értek el eddig. Elmondásuk szerint annyi a tervük, hogy az elkövetkezendő húsz évben nem is lesz erre nagyon idejük.

– Valóban úgy érzem, hogy nemcsak az operetteknek, hanem a Rock Színházban eltöltött éveimnek, az Evitának, a Sztárcsinálóknak, talán az ottani Néró alakításomnak, meg az ország színpadain különböző musicalekben, zenés előadásokban eljátszott szerepeimnek együttesen szól ez a díj. Ilyen például a soproni Higgins professzor is. Amikor mi eljöttük az Operettszínházból, s 1992-ben megalakítottuk az Operettvilág Együttest, olyan jelentős anyagi terhet vettünk magunkra, amit kevesek mertek volna. Mi voltunk az első magánszínházak egyike. Új utakat kerestünk, hogy a saját, minőségi mércéink szerinti előadásokat hozzunk létre. Ma is ezt tesszük, s ez az elismerés talán azt is jelenti, ha abban a zenés színházban hiszünk, amelynek alkotói, résztvevői a valóságban megélt, hiteles és őszinte érzelmeket közvetítenek a színpadon, akkor az nyomot képes hagyni az emberekben műfaji határokon túl – mondta Szolnoki Tibor.

Zsadon Andrea nem tagadta, az ünnepségen és a díjátadáskor, amikor felállva tapsolta őket a közönség, nagyon meghatódott. Ő az 1992-es váltásuk előtt az Operettszínház sztárja volt, rajongott primadonna, akit nagy szerepek, virágcsokrok és hódolók sora várt a teátrumban és a művészbejáró előtt. Róla szóltak jó ideig az előadások itthon és külföldön egyaránt.

– A szívem majd kiugrott a boldogságtól a színpadon, jelentős szakasza a pályámnak az Operettszínházban töltött idő, természetesen eszembe jutottak emlékek, de ugyanúgy szívesen gondolok a szegedi kecskeméti, debreceni operaszerepeimre, Mannonra, Neddára, Norinára, Manon Lescautra, vagy a Mágnás Miska Rollájára, de énekeltem a West Side Story Maria szerepét. Azt hiszem, ez mind együtt volt velem, a lelkemben ezen a gálán. Az embert érik zajos, nagy sikerek, számomra azonban mindig az volt a lényeg, intenzíven jelen lenni, megélni, átadni mindazt, amiről szól a színház. Ez pedig az őszinteség és a hitelesség. A színpad csak ezt bírja el, akár az életünk – fűzte hozzá Zsadon Andrea, aki hosszú ideig a Volksoper csillaga volt, a fényképe ma is ott szerepel a falon a Lehár múzeumban, Bad Ischlben.

Amikor arról kérdeztük a művészházaspárt, miért nem hisznek a modernizált operettben, Szolnoki Tibor azt válaszolta, szerinte akkor működik jól ez a műfaj, ha azt az arisztokratikus, elegáns világot is be tudják mutatni az előadásokban, amely ezt a korhangulatot jellemezte. Úgy véli, ha jól játsszák az operettet, akkor az ma is modernné képes válni, de ez nem azt jelenti, hogy népszerű dallamokra, farmernadrágban kell vicceskedni. Mert így a nézőt könnyű becsapni, magával a műfajjal, s erre ráfogják, hogy aktualizálták a művet, megújították az operettet. Ő már hagyott úgy ott olvasópróbát, hogy amikor meghallotta, a rendezőnek milyen a koncepciója az adott operettről, akkor felállt a szünetben és hazament. Miközben rendezőpárti művész, szereti a műhelymunkát, de az központi kérdés számára, mire használják és mihez adja a nevét. Ebben Zsadon Andreával teljesen egyetértenek. Nekik mindig fontos volt az, mit, miért és milyen céllal kell a színpadon végrehajtaniuk, mi a végső szándék, mire irányul egy-egy darab bemutatása, üzenete. Ők gyakran kérdeztek, még akkor is, ha néhány rendező ezt nem szerette. Azért, mert a színházat közös alkotóhelynek gondolják.

A színművész kiemelte, a magyar operett negyven-ötven évet jelent a zenés színházi kultúrából. A K.u.K., azaz a császári és királyi Osztrák–Magyar Monarchia korát idézi fel. A régi, arisztokratikus világot, az erre az időszakra jellemző életérzésekkel, társadalmi konvenciókkal és konfliktusokkal. Ezt a korszakot jelenítik meg például Kálmán Imre, Huszka Jenő, Lehár Ferenc művei, melyek örök érvényű nemzeti kincseink, hungarikumok. Ebből adódik, hogy szerinte csak akkor hiteles az üzenet, ha hiteles környezetben képes hatni. Ehhez a hatáshoz persze már szükségesek a ma technikai eszközei, látványvilága, a korszerű hangszerelés, a leporolt, megújított, jól mondható szöveg, a modern játék és persze megfelelő színvonalú éneklés. Ha ennek az egysége létrejön, akkor az operett ma is aktuális, időszerű marad a történeteivel, örökzölddé vált dalaival és megőrzi mindazt, amiért született, amiért generációk óta népszerű.

A művészházaspár az Életműdíjat nem otthon, hanem az általuk kialakított budapesti Operettvilág házban tartja. Ezen a helyen igyekeznek átadni a fiataloknak mindazt, amit ők kaptak ettől a pályától, a színháztól, színészettől, énekléstől, hittől, bizalomtól, a közönségtől. Közben már dolgoznak azon, hogy november végén a fővárosi Játékszínben a vezetésükkel színpadra kerüljön a Hamupipőke, a családi musical a Grimm testvérek nyomán készül, s mindketten játszanak is benne. Zsadon Andrea, aki a magyar szöveget írta, a Királynőt alakítja, míg Szolnoki Tibor a Kamarást játssza. A nagyszabású produkcióban közreműködnek a Táncművészeti Egyetem gyermek növendékei, az Operettvilág Énekkara és a Kropf Balett.

Természetesen ez az előadás sem farmernadrágban zajlik majd. Ők a mesékben is csak úgy hisznek, ha azok mesésen és varázslatosan hitelesek maradnak a színpadon. Ez is hozzátartozik gazdag pályafutásukhoz. Túl az Életműdíjon.