Különleges párhuzamot mutat a devecseri alkotó ikrek pályája

Trombitás Veronikát és Trombitás Zsófiát, a gyerekkorukról, életüket meghatározó eseményekről, tanári hivatásukról kérdeztük.

A kívülállónak nehéz megkülönböztetnie az egymásra, mint két tojásra úgy hasonlító, Veronikát és Zsófiát. Az alkotópáros még öltözékben, ékszer és hajviseletben sem tér el egymástól. Együtt járnak vásárolni, és csak akkor vesznek maguknak valamit, ha abból kettő van. Különlegesség történetükben, hogy ugyanazon képességekkel és tehetséggel megáldva, párhuzamosan, mintha egymás tükreiben látnák magukat, élik életüket. Az emlékezést Zsófia kezdi, de olyannyira egy húron pendülnek, hogy akár egymás mondatait is be tudják fejezni.

– Noszlopon születtünk, szeretetteljes légkörben nevelkedtünk, szüleink parasztemberek voltak, rendkívül sok értékes tulajdonsággal megáldva. Édesapánknak nagyon magas szellemi kvalitása és művészi vénája volt. Édesanyánknak is remek volt a kézügyessége. A szüleinktől a képességeinket, a szorgalmat, a család iránti ragaszkodásunkat, a tánc és élet szeretetünket mind ajándékba kaptuk. Rajzolás iránti vágyunk már korán megmutatkozott. Négyévesen karácsonykor rajzkészletet kaptunk, mert a bátyánk iskola felszerelése veszélybe került – mondta huncut mosollyal az arcán Zsófia. 

Az ikerpár közös iskolapadban ült a helyi általános iskolában és Pápán a gimnáziumban, majd Szombathelyen azonos főiskolára és szakra jártak. Ott kapcsolatba kerültek a néptánccal, mindketten megszerezték a néptáncoktatói oklevelet, későbbiekben a ’90-es évek elején Veronikának 25 évig, a táncházmozgalmak idején saját csoportja is volt. 

Amikor fiatal felnőttként, külön településen folytatták tovább az életüket, tanári pályájukat, akkor is mindig paralel haladtak az úton. 

Úgy gondolják, talán szerteágazó érdeklődési körük miatt nem lett belőlük művész. Hiszen nem csak egyetlen dologra összpontosítottak minden figyelmet és energiát. Számukra mind a zene, a tánc illetve a pedagógus pálya iránti elhívatottság meghatározó volt, egyik sem oltotta ki a másikat. Negyven évig voltak a tanári pályán, Zsófia Veszprém térségben, míg Veronika Devecserben tanított. Mindketten rajzra és matematikára okították az általános iskolás diákokat. Arról, hogy a két tantárgy mennyire kapcsolható össze, Veronika beszélt, aki még a szakdolgozatát is a témában írta. 

– Az ábrázoló geometriai tudás a rajzhoz elengedhetetlen, és ezek matematikai fogalmak. A szakdolgozatomban is a matematika és a képzőművészet kapcsolódásáról írtam. Mindkettőnknek nagyon jó a térlátása, az arány felismerése, ezeknél szintén fontos a pontos matematikai ismeret. Inkább előnyt jelentett a matematikai tudásunk, mert elősegítette a rajzolásban felmerülő problémák megértését, megoldását – fejtette ki Veronika. 

Az ikerpár közös tárlatán találunk az alkotások között ceruza tanulmányt, olajfestékkel festett portrét, nagy tájképet és csendéletet ábrázoló képekeket, melyek születését nem művészi ambícióik inspirálták, hanem a tanításuk során felmerülő problémák magyarázata. Témaválasztásukban az emberábrázolást helyezték előtérbe. A kiállítási anyaguk a tanulmányok mellett az évek alatt felkérésre készített képekkel és illusztrációkkal ad teljes képet. A pályájuk iránt oly elhívatott alkotók néha egymás rajzait sem tudják felismerni, ha nincs szignójukkal ellátva. Ilyenkor szokott az az eshetőség fennállni, hogy mindegyikük úgy gondolja, hogy ő készítette, mondták egyszerre a jó kedélyű ikrek.