Honvédelem

1 órája

Czermann János helyettes államtitkár: nagyon fontos a katonai hagyományok megőrzése, a fiatalok bevonása

Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelt feladatnak nevezte a katonai hagyományok megőrzését, átörökítését a jövő generációjának a Vármegyék 1000 éve a haza védelmében – Veszprém vármegye a honvédelem szolgálatában című rendezvényen Veszprémben, az Agóra Veszprém Kulturális Központban csütörtökön. Czermann János egyebek mellett elmondta, Magyarországon összesen 160 intézményben 12 ezer diák tanul a honvéd kadétprogramban: a hazafias és honvédelmi nevelés célja, hogy tudatosítsa a haza szeretetének és védelmének fontosságát.

Kovács Erika

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A helyettes államtitkár aláhúzta, idén a honvédelem mint tantárgy bekerül az oktatásba, mellyel 26 ezer diákhoz jut el a középiskolákban. A helyettes államtitkár katonavárosnak nevezte Veszprémet, majd kifejtette, a hajmáskéri lőtér a Trianon után honvédségi központ volt. Szólt arról is, hogy ebben az évben 100 éves a veszprémi jutasi altisztképző. Czermann János felidézte, nagy sikert könyvelhettek el az olimpián a katonák, 19 éremből hatot ők szereztek meg. A helyettes államtitkár rámutatott, rendkívül jelentős toborzó kampányt szerveztek a közelmúltban, melynek eredményeként több mint kétezer tartalékossal kötöttek szerződést. 

Takács Szabolcs főispán Fotó: Nagy Lajos    

– A vármegye páratlan történelmi és kulturális értékekkel rendelkezik, ezért az ország egyik leglátogatottabb és legnépszerűbb helyszíne, hangsúlyozta Takács Szabolcs, Veszprém vármegye főispánja, majd így folytatta: Veszprém 1009 óta az első magyar püspöki székhely, 1993 óta pedig érseki székhely. Ez a vármegye az egyik legkorábban megszerveződött vármegye. A város kedvenc helye volt István király feleségének, Gizella királynénak. Utalt rá, 1924-ben kezdődött meg az egységes altisztképzés Veszprémben, ahol az 1960-as évektől légvédelmi és radarközpont működik. A főispán elmondta, a vármegye rendkívül gazdag erdőkben is, külön szólt a Bakonyról, a Balaton-felvidékről.

A rendezvényt, amit a HM katonai örökség főosztálya szervezett, konferenciával folytatták, ahol szakértők, köztük fiatal előadók beszéltek a középkori Veszprémről, a Bakonyról, mint védelmi vonalról, a jutasi altisztképzésről, valamint a veszprémi vár történetéről. A látványos programok közül többet is szabadtéren mutattak be, melyek iránt sokan érdeklődtek. Felállítottak egy toborzósátrat is, amelynél egy kis robotfigura nagy tetszést keltett. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában