Közösség

3 órája

Balatonalmádi új polgármestert választott

Balatonalmádi érdeke az első. Az, hogy mit akarnak a Balatonalmádiban élő emberek, utalt legfőbb céljára Bercsényi László (Közösségünk Almádiért Egyesület), a város új polgármestere.

Kovács Erika

– Balatonalmádi életében nagyon fontos az empátia, hogy megértsünk mindenkit, így a fiatalokat, a nyugdíjasokat, megismerjük az igényeiket, mert így tudhatjuk, milyen irányba kell indulni – fogalmazott Bercsényi László. 

Balatonalmádi új polgármestere  Bercsényi László számára a közösség a fontos
Balatonalmádi új polgármestere, Bercsényi László számára a közösség a fontos
Fotó: önkormányzat

– Balatonalmádiban lényeges szempont a közösség, illetve az őszinteség is, folytatta a polgármester. Hozzátette, eszerint az önkormányzat működésében is a közösségre helyezik a hangsúlyt. Célul tűzte ki az intézmények átlátható működése mellett azt is, hogy legyen aktív szerepe a civileknek, a közösségnek. Az önkormányzatnak partnerként kell tekintenie a helybeliekre. A városvezető szerint a választás jelezte, az emberek változást akarnak.

Balatonalmádiban meghirdették a 100 napos programot

Balatonalmádiban meghirdették a 100 napos programot, melynek lényege a közösségre épülő új szervezeti és működési szabályzat. Négy bizottság működik a korábbi kettő helyett: a gazdasági, a humánerőforrás, a városfejlesztési és a pénzügyi és ellenőrző bizottság. A program végrehajtása alatt dől el például az, hogy milyen szakemberekre, informatikára van szükség. A polgármester elkötelezett abban, hogy megmaradjon az egészségház a városban. Lényeges változás, hogy megszűnik a Felsőörssel közös önkormányzati hivatal, mely mindkét településnek kedvező lesz, mivel ezentúl több állami támogatást kapnak a működéshez. Bercsényi László kollégáival együtt áttekinti az önkormányzat működését is, így a hivatali dolgozókkal döntenek arról, mely területen lehetséges költségmegtakarítás. Mindemellett tárgyalnak az intézmények vezetőivel, amelynek egyik fontos célja a még hatékonyabb működés. 

Tervezik a költségvetést hamarosan 

– Balatonalmádiban hamarosan megkezdődik a jövő évi költségvetés tervezése, amelynél fontos szempont, hogy miként alakul az állami normatíva. A büdzsé összeállításakor arra figyelünk, miként tudjuk növelni a hatékonyságot, hangsúlyozta a polgármester. Megjegyezte, kiemelten kezelik a város fejlesztését, amit sikeres uniós pályázatokkal tudnak majd finanszírozni. Ehhez például klímastratégiát kell készíteni. A város vezetője rámutatott, kiemelten foglalkoznak a közösséggel. Meghirdetik a Kelengye programot, miszerint minden helyi újszülött és családja babaköszöntő csomagot kap. Mentorprogramot indítanak a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtárban, amely azoknak a diákoknak szól, akiknek a tanulásban segítségre van szükségük. A programba bevonják a helyi nyugdíjas pedagógusokat. Nagyon fontosak a város életében a rendezvények, a különféle programok. Örvendetes volt, hogy több alkalommal is fesztiválhangulat költözött a Wesselényi strand előtti területre, ahol tömegek szórakoztak, válogattak a kitűnő gasztronómiai, illetve helyi és környékbeli termelők zöldség- és gyümölcskínálatából. Balatonalmádiban tervezik jégpálya létrehozását is. A kérdésre, hogyan képzeli el a város jövőjét, Bercsényi László kifejtette, a nyilvánosság előtt, a közösségre, a beszélgetésre építve kezdenek el, illetve végeznek el mindent, így a fejlesztéseket, beruházásokat is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában