2 órája
Sporttal a függőségek ellen
A Jókai Mór Művelődési Központ a Pápai Sport Nonprofit Kft.-vel közösen rendezett drog- és alkoholprevencióra felhívó sportrendezvényt a középiskolás korosztály számára, ahol a diákokkal több sportágat ismertettek meg és felhívták a figyelmet az egészséges életmódra, a szabadidő hasznos eltöltésére.
A művelődési központ két éve indította el a prevenciós programsorozatát, melynek során különböző témájú előadásokat tartanak a középfokú intézményekben. Ehhez kapcsolódva szerették volna a középiskolásokat kimozdítani a megszokott helyükről és kicsit más szemszögből megközelíteni a függőségek elkerülésének, a prevenciónak a témáját.
– A sportcentrum szervezőivel együttműködve több sportággal készültünk a középiskolásoknak, ezzel is megmutatva, hogy hogyan tudnák hasznosan eltölteni a szabadidejüket, hogyan tudják akár az iskolában, akár az otthon, családi körben felmerülő stresszt levezetni, hogy ne nyúljanak dohánytermékekhez, alkoholos italokhoz vagy más tudatmódosító szerekhez – mondta Szabó-Illés Viktória kulturális szervező. – Az a célunk, hogy alternatívát mutassunk nekik, felhívjuk a figyelmet arra, hogy a sportnak milyen jó mentális és lelki egészség fenntartó ereje tud lenni, nyilván a fizikai egészség fenntartása mellett. A mostani eseményen tíz sportegyesület képviseltette magát, megjelent a kispályás labdarúgás, a teqball, a sakk, az atlétika, az íjászat, a darts, voltak táncfoglalkozásaink, illetve a Pápai Rendőrkapitányság lézerfegyver-lövészettel készült. Örömteli, hogy szinte minden középiskola képviseltette magát a városból, elég szép létszámmal, és az is látszott, hogy elég aktívak voltak a diákok anélkül is, hogy esetleg a tanároknak egy picit noszogatniuk kellett volna őket – emelte ki a szervező.
A résztvevőknek ajándékokkal is készültek a szervezők, akik öt helyszínen teljesítették a feladatokat, és akik leadták menetlevelüket, részt vehettek a sorsoláson, amelyben értékes nyereményekhez juthattak. A program részeként nagy sikert aratott a győri Face Team, Magyarország első és egyetlen akrobatikus sportszínháza, amely különleges showelemekkel tarkított szórakoztató sportbemutatót tartott.