Honvédség

4 órája

Helikopterharcászati gyakorlat kezdődik Pápán

Öt ország és 13 légi jármű részvételével nemzetközi helikopterharcászati oktatóképző gyakorlat kezdődik hétfőn a pápai repülőtéren – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

MTI

Forrás: MW-Archív

A Magyar Honvédség egy H145M és egy H225M típusú helikopterrel vesz részt a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ (MHTC) által immár negyedik alkalommal hazánkban tartott gyakorlatán – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a háromhetes képzésen német, portugál, cseh és szlovák helikopterek és merev szárnyú repülőgépek hajtanak végre speciális harcászati feladatokat.

A repülések főként Veszprém és Somogy vármegyét érintik, kiemelten Pápát és Siófok térségét. A Magyar Honvédség helikopteres személyzetének harcászati felkészítése elsősorban az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) helikopterprogramjaira épül. Magyarország 2012-ben csatlakozott a Helikopter Gyakorlatok Programhoz, 2020-ban pedig a Harcászati Helikopter Oktatói Képzéshez (HTIC). Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a magas színtű kiképzés célja, hogy növeljék és fejlesszék az Európai Unió tagországainak helikopterképességét, valamint olyan helikopterharcászati oktatókat képezzenek, akik nemzetközi környezetben erősítik a haderők közötti integrációt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában