Rendőrség

2024.09.05. 12:00

A közbiztonságot diák járőrökkel is segítették

A tapolcai Tourinform iroda és a helyi Rendőrkapitányság idén nyárra is összefogott, diákjárőröket is alkalmazott a biztonság és a turisták segítése érdekében, több alkalommal megelőzve így alkalmi lopásokat.

Tóth B. Zsuzsa

Az iroda vezetője, Böröndy Tamás elmondta lapunknak, hogy a 2024-es nyári szezon összességében eredményes volt. 

A Tourinform Iroda és a Rendőrkapitányság a Tavasbarlang elé is kitelepült a turisták segítése érdekében
Fotó: iroda / Forrás:  Napló

-    Az előző évekhez hasonlóan, idén is lehetőségünk volt helyi diákok foglalkoztatására az iroda információs munkájának segítése érdekében. Két helyi fiatal, Sebestyén Fanni és Polgári Dániel segítette kitűnően munkánkat, ők a Tavasbarlang Látogatóközpont környékén és a Fő téren álltak az érdeklődő turisták rendelkezésére. Immáron harmadik éve a Rendőrség is „beköltözött” nyárra  irodánkba, mivel Bűnmegelőző és Áldozatsegítő Pontként is működtünk júliusban és augusztusban. A Tapolcai Rendőrkapitányság iskolaőreivel és diáktolmácsaival biztosította a lehetőséget, hogy az idelátogatók esetlegesen felmerülő problémáit orvosolni tudjuk.
A nyári hónapokban közel 3200-an keresték fel személyesen irodánkat és a külső információs pontunkat. Ezen időszak alatt 800-at is meghaladta a telefonos és e-mail-es megkeresések száma. Külföldről legtöbben Németországból, Lengyelországból és Csehországból érkeztek, de idén jelentős mértékben emelkedett az Olasz-, Spanyol- és Franciaországból, illetve déli szomszédjaink, Horvátország és Szlovénia irányából érkező látogatók száma. A legtávolabbi vendégünk idén Új-Zélandról érkezett Tapolcára – mondta az irodavezető. 

Diákjárőrök, diáktolmácsok segítettek

Molnár Andrása Tapolcai Rendőrkapitányság rendőr őrnagya összefoglalójában arról beszélt, hogy a Bűnmegelőzési Minicentrum és Áldozatsegítő Ponton diáktolmácsokkal és iskolaőrökkel adtak jogi tanácsokat a bel- és külföldi turistáknak.
- A minicentrum szezonális működtetése során több száz betérő érdeklődőnek adtunk útbaigazítást, könnyen hasznosítható és kézzel fogható prevenciós tanácsokat, ajánlásokat kaptak tőlünk. Azokkal könnyen elkerülhették a szezonra jellemző jogsértéseket, például az alkalmi, strandi lopásokat. A személyes találkozásoknak köszönhetően könnyen elkerülhették az újdonságként jelentkező visszaéléseket, online csalásokat, felismerve az azokra irányuló kezdeményezést. 

Az irodában dolgozó „Diákjárőr” szolgálatot ellátó kollégák célzott területbejárás során szólították meg a nevezetességeket felkereső turistákat, közvetett módon hívták fel figyelmüket az esetleges veszélyekre, például abban az esetben, ha őrizetlenül, nyitva felejtik a gépkocsit. 

Jövőre is együttműködnek

Jövőre újra szeretnénk kiegészíteni a Tapolcai Tourinform Iroda szolgáltatási palettájának körét, együttműködve Tapolca és környéke jó közbiztonsága érdekében – mondta az őrnagy.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában