Negyedik alkalommal

2024.08.20. 12:00

Monostori találkozó a templomromnál

A pálos rend kialakulásáról, az Atyusz nemzetség megerősödéséről és a hozzájuk kapcsolódó épített emlékekről is szó esett hétfőn Szigligeten. Ugyanis a Balaton-parti településen lévő avasi templomromnál várta az érdeklődőket a Monostori találkozó, amelyet negyedik alkalommal szerveztek meg történelmünk jobb megismerése céljából.

Szijártó János

A negyedik Monostori találkozó a résztvevők közös imádságával kezdődött, majd Papp Attila kalauzolta vissza a múltba történelmünk iránt érdeklődő hallgatóságát. A Magyar Nemzeti Múzeum régésze elmondta, jelentős áttörés volt, hogy Taliándörögdön azonosították a legelső pálos kolostorok egyikét, ami kötődik az almádi monostorhoz és az Atyusz nemzetséghez. 

A szigligeti Avasi templomrom ideális helyszíneként szolgált az immár negyedik Monostori találkozó hétfői programjának
A szigligeti avasi templomrom ideális helyszíneként szolgált az immár negyedik Monostori találkozó hétfői programjának
Fotó: Szijártó János / Napló

Az almádi monostor a Balaton-felvidéken, a mostanra már eltűnt, Almád nevű település közelében, a mai Monostorapáti mellett található. Az Atyusz nemzetség pedig a környék erős szervező-működtető ereje volt, mondhatni állam az államban. Taliándörögd határában a legkorábbi, még a tatárjárás előtti Árpád-kori remeteséget sikerült megtalálni, ami komoly előrelépésnek tekinthető a rend korai történetének megismeréséhez. 

Papp Attila, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze számolt be  Szigligeten a feltárások, kutatások jelenlegi állásáról
Papp Attila, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze számolt be Szigligeten a feltárások, kutatások jelenlegi állásáról
Fotó: Szijártó János/Napló

A XII. századi magán-monostoralapítások sorában a legkorábbiak egyike az almádi Boldogságos Szűz Mária és Mindenszentek bencés apátság Veszprém vármegyében, Monostorapáti község keleti határában helyezkedik el. A hétfői Monostori találkozó helyszíneként szolgáló avasi templomrom Szigliget egyik legrégebbi épülete, ami szintén kapcsolódik az Atyusz nemzetséghez, hiszen azt a hozzájuk tartozó építőmunkások készíthették csakúgy, mint a Zánkán, a Felsőörsön és az Egregyen található templomokat. Jó hír, hogy rövidesen megújulhat az avasi templomrom és környezete, ami azon túl, hogy történelmünk egy fontos szeletét őrzi, Szigliget ikonikus helyeként kedvelt kirándulóhely is egyben. 

Az Avasi templomromnál várta az érdeklődőket a negyedik Monostori találkozó
Az avasi templomromnál várta az érdeklődőket a negyedik Monostori találkozó
Fotó: Szijártó János / Napló

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában