Sun Sity

2024.07.17. 14:01

Teljesen eltűnt a görög falu

Teljesen eltüntették a görög falut Balatonfüreden, befejeződött a bontás. A tervek szerint a területen közpark és lakóépületek lesznek.

Veol.hu

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A veol.hu portálon többször beszámoltunk róla, hogy egy régóta húzódó ügy végére került pont. Többéves tárgyalás után rendeződik a terület sorsa, közpark és lakóépületek létesülnek. Az önkormányzatnál elkötelezettek voltak az építészetileg vállalhatatlan, funkcióját vesztett, szezonális bulihelyként működő épületegyüttes teljes felszámolása mellett, adta hírül tavaly szeptemberben a balatonfured.hu

Az idén év elején hírt adtunk arról, hogy elkezdődött a bontás, most pedig be is fejeződött. Az önkormányzat 2020-ban kezdett el lépéseket tenni a görög falu lebontása érdekében, de a helyi bolttulajdonosok akadályozták a munkát. Bár a Sun Cityt gyakorlatilag senki nem használta, az ottani ingatlanok tulajdonosai nem járultak hozzá, hogy lebontsák az épületeket. Végül kisajátítási eljárás keretében sikerült az önkormányzatnak megszereznie a Sun City területét, amit a földdel tettek egyenlővé. A Sun Cityből nem maradt más, mint az egykori szökőkút két darabja, adta hírül a Világgazdaság. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában