Különleges természeti értékek

2024.06.03. 07:00

Tanösvényt hoztak létre a nemzeti parkban (képgaléria)

Több mint 4,2 millió forintból a település és környéke természeti értékeit bemutató tanösvényt hoztak létre Pécselyen, melyet a Balaton Fejlesztési Tanácstól (BFT) elnyert pályázat mintegy 3,8 millió forinttal támogatott, közölte Burgyánné Czibik Éva polgármester az ünnepélyes átadón a Millennium parkban szombaton.

Kovács Erika

A megjelentek túráztak is a mintegy 15 kilométeres útvonalon, amelyen a különleges természeti értékeket Mészáros András, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és Pécsely természetvédelmi őre mutatta be.

Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Örömmel beszélt a polgármester arról, hogy a település központjában a BFT pályázatán elnyert pénzből egy régi prés fölé tetőt építhettek. – Még 2022-ben az értéktári rendezvényünk alkalmával felavathattuk ezt a régi időket idéző prést, ami 1881-ben készült, és a Derék-hegyen lévő Czupor-pincéből került ide, az új tulajdonos pedig a településnek ajándékozta. Az értékes, régi darabot az önkormányzat felújította – mondta Burgyánné Czibik Éva.

Hozzátette, a BFT támogatásával most arra is lehetőségük adódott, hogy tanösvényt is kialakítsanak, ahol bemutatják Pécsely és környéke páratlanul gazdag élővilágát, természeti értékeit. Az ösvénynél megtisztították a területet, hogy ott túrázni lehessen, madáretetőket, -itatókat, fából készült hulladékgyűjtőket helyeztek el, valamint több fát is elültettek. 

Fotó: szervezők

A tanösvény a református templommal szemben lévő fenyves erdőtől indul, végigmegy a dombgerincen, majd az említett prést érintve a falu végén halad egészen a Zádor-várig. Útközben tájékoztató táblákon keresztül lehet megismerni a térség növény- és állatvilágát, természeti és épített értékeit. A gyerekeket különféle játékok segítségével ismertetik meg a környezetvédelemmel. A boltnál és a tanösvény mentén kihelyezett táblák célja, hogy a település lakóinak és a látogatóknak felhívják a figyelmét a klímaváltozásra, és megoldási lehetőségeket is kínálnak az értékmegőrzésre. 

– Szeretnénk, ha itt, a Millennium parkban egy közösségi tér jönne létre, amit minél több helybeli és vendég keresne fel. Azzal, hogy kerékpártárolót, szelfipontot is kihelyeztünk, talán még vonzóbbá tudtuk tenni ezt a parkot, hangsúlyozta a polgármester. A tanösvény létrehozásánál külön megköszönte Burgyánné Torma Marianna, Csizmadia Krisztina és Mészáros András munkáját. Az ünnepségen szép műsort adtak a helybeli gyermekek, majd a megjelentek túrázni indultak a gyönyörű környezetben lévő tanösvényen. 

Mint ismert, a Zádor-vár vagy Himfy-vár maradványai a Balaton-felvidék zöldellő lankáin, Barnag és Pécsely között találhatóak. Pécselyről kiindulva jó egyórányi kapaszkodás után érhetjük el a romokat a 363 méter magas hegycsúcson, Barnag irányából akár autóval is megközelíthető a Balaton-felvidéki Nemzeti Park csodálatos erdein és ősborókásain keresztül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában