Nyárnyitó rendezvény

2024.06.03. 07:00

Pusztanap közösségépítéssel – hogy a puszta több legyen, mint puszta (képgaléria)

Hagyományos nyárnyitó rendezvényt tartottak Szabadságpusztán június elsején. Az egész napos programokkal a Pusztanap legfőbb célja a szórakozáson, kikapcsolódáson túl az volt, hogy a városrészben élőket minél jobban sikerüljön igazi közösséggé kovácsolni.

Benkő Péter

A rendezvény már délelőtt elkezdődött, s várt kicsiket-nagyokat. Az elmaradhatatlan pónilovaglás, az állatsimogató ugyanúgy a programok része volt, mint az ugrálóvár, arcfestés, kézműves-foglalkozás, ügyességi játékok. A Pusztanap szervezői családi programokkal, például különböző váltóversenyekkel is készültek.

Kovács Áron önkormányzati képviselő is a Pusztanap résztvevője volt
Kovács Áron önkormányzati képviselő is a Pusztanap résztvevője volt
Fotó: Benkő Péter/Napló

Az eseményre kilátogatott Kovács Áron önkormányzati képviselő, aki lapunknak elmondja, az idei gyereknapot, egyben nyárnyitó rendezvényt akár térkőavatónak is nevezhetnék, hiszen néhány napja lett kész a közösségi ház előtti térkő burkolat. – Az épület ugyan rendelkezésükre állt a szabadságpusztaiaknak, de sokat fejlődött a környezete, amit kellett, javítottunk, rendbe tettük a környéket, játszóteret alakítottunk ki mögötte, sövényt ültettünk, virágokat, fákat telepítettünk. A másik részében egy magánszemély saját erőből és támogatói segítséggel konditermet hozott létre, s elkészült egy leendő kemence alapja is, ami régi vágyuk volt a városrész lakóinak.

A képviselő fontosnak tartja mindezt, de ami ennél sokkal fontosabb, az az összefogás, a közösség, mely hasonló rendezvények által alakul, formálódik. – Öröm látni, használják a közösségi teret a lakók, egyetlen korlátozó tényező, hogy ma viszonylag kicsi az önkormányzati terület. Szeretnénk arányát növelni, hogy több mindenre lehetőség legyen a jövőben – tette hozzá a képviselő.

Nagy sikere volt a tűzoltóautónak és a  rekeszmászásnak
Nagy sikere volt a tűzoltóautónak és a  rekeszmászásnak
Fotó: Benkő Péter/Napló

A Pusztanapot a Szabadság Lakótelepi Baráti Kör szervezte, védnöke Kovács Áron volt. Nagy Ibolya, a baráti kör elnöke szintén a rendezvény közösségformáló erejét hangsúlyozza. – Az a célunk, hogy az itt élőknek a városrész ne csupán otthonuk legyen, hanem igazi életterük, magukénak érezzék azt. Ilyen és hasonló rendezvényekkel érhetjük ezt el, ami célunk is, hiszen sokan vásároltak ingatlant Szabadságpusztán, és nem, vagy csak kevésbé ismerik a hosszabb ideje itt élőket, s ilyen alkalmakon jó lehetőség van jobban megismerkedniük.

A városrészi zászlókat is kihelyezték
A városrészi zászlókat is kihelyezték
Fotó: Benkő Péter/Napló

A Pusztanap „bejáratánál” két városrészi zászló lengett, közben megérkeztek a tűzoltók, hogy rendezzenek egy rekeszmászást, és nem maradt el a helyi hagyománynak mondható gumicsizmadobó verseny sem. – Szabadságpusztai kuriózum – mondja róla Ibolya –, amit 2006 óta minden évben megrendezünk. A gulyásfőzés idén ugyan nem verseny, de a bogrács alá már befűtöttek, ez szintén összehozza az embereket, jó közös alkalom – mondja el a baráti kör elnöke, hozzátéve, úgy érzi – és látható is –, sikerült minden korosztályt megszólítaniuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában