Ötvenöt éve érettségiztek

Negyvenegyen voltunk az osztályban, ebből tíz fiú, a többi lány. Szinte mindenki vidéki volt, talán négyen voltak veszprémiek, de ennek ellenére a négy év alatt összetartó közösséggé formálódtunk. Ez talán nemcsak a személyiségünknek köszönhető, hanem osztályfőnökünknek, id. Szathmáry Árpádnak és a minket tanító tanároknak.

Több mint fél évszázad. A  73 éves „fiúk", „lányok", akik nem látják a másik ráncait, az életkor alakította zsírpárnákat, mivel a valamikori 18 évest látják magukban és a másikban Hiszen mi nem ötévente találkozunk, hanem évente, már sok-sok esztendeje. Együtt öregedtünk, együtt örültünk, együtt sírtunk. S közben mentek az évek, sorra repültek a hónapok, az osztálytársaink és tanáraink – köztük az osztályfőnökünk – közül sokan itt hagytak bennünket. 

Hogy mikor kezdődtek ezek az éves találkozók? Nem tudom, de lényegtelen. Hiszen szívesen töltjük egymással az időnket. Örömet érzünk, hogy nem kell újabb öt évet várni a következő találkozóig. Szinte mint egy nagy család! Vannak házastársak, akik fogadott osztálytársak lettek, hiszen mindegyik ott volt az eddig szervezett együttléteken. Évek óta nem éttermekben találkozunk, hanem  valakinek az otthonában, nyaralójában. Fiatalabb korunkban még kétnapos találkozóink is voltak. Sok-sok szép emlék, de ezeket az emlékeket nem az évek szépítették meg.

Hála és köszönet azoknak, akik aktív szerepet vállaltak mindig a szervezésben, köszönet a vendéglátóknak.

Brenn Margit