Sajtótájékoztató

2024.05.29. 18:00

Pápa alpolgármestere: Egymilliárdos hiányt okozhat az ellenzék

„Aki sokat ígér, keveset ad” – így kezdte sajtótájékoztatóját Unger Tamás alpolgármester annak kapcsán, hogy Grőber Attila, a DK vezette baloldali tömörülés polgármesterjelöltje bejelentette gazdaságpolitikai terveit. Pápa alpolgármestere szerint a Gyurcsány-párt helyi elnökének ígéretei egymilliárd forintos költségvetési kiesést jelenthetnek a városnak.

Haraszti Gábor

Grőber Attila és csapata az elmúlt hetekben több pontban ismertette a közvéleménnyel választási programját. Ezek között szerepelt többek között adócsökkentés, a kommunális adó sávosra történő változtatása, olcsóbb parkolási bérlet és jegy, útfelújítás, kerékpárút-fejlesztés, a zsinagóga felújítása, ifjúsági központ létrehozása. A kijelentésekkel kapcsolatban Unger Tamás egy mondást fogalmazott meg, miszerint „Szegény az, aki ígérni sem tud”.

Unger Tamás (képünkön) szerint az ellenzék adóemelést tervez
Unger Tamás (képünkön) szerint az ellenzék adóemelést tervez
Fotó: Haraszti Gábor/Napló

– Ígéreteknek nem vagyunk híján, az biztos – jelentette ki az alpolgármester. – Ezek nagy része azonban alapvetően rossz helyzetértékelésen, rossz gazdasági és költségvetési helyzetelemzésen alapszik, és nagyrészt teljesen figyelmen kívül hagyja az önkormányzat jogszabályi és gazdálkodási-költségvetési kereteit. Ezek az ígéretek – főleg a közlekedésfejlesztési projektek esetében – láthatóan nincsenek tisztában a jelenlegi árakkal. Szervezéssel és odafigyeléssel nem lehet aszfaltot kifizetni – húzta alá Unger Tamás, aki a sajtóeseményen arról is beszélt, hogy városüzemeltetés, a tömegközlekedés, a közúti infrastruktúra-fejlesztés és a közművelődés terén az ellenzék olyan pályázati forrásokat jelöl meg, amelyek nem is léteznek.

Unger Tamás (képünkön) szerint az ellenzék adóemelést tervez
Unger Tamás (képünkön) szerint az ellenzék adóemelést tervez
Fotó: Haraszti Gábor/Napló

– Ha a tervezett adópolitika tekintetében megnézzük a programjukat, az egy húszszázalékos iparűzésiadó-csökkentési javaslatot tartalmaz, ez az azonban a jelenlegi árakon számolva a költségvetésben 400–450 millió forintos lyukat ütne. Összességében az ellenzéki programcsomag – beteljesülése esetén – megközelítőleg egymilliárd forintos költségvetési hiányt jelentene évente a város számára, ami a működés ellehetetlenülését és fejlesztések teljes befagyasztását jelentené. Mivel láthatóan Grőber Attila a vállalkozásoknak szóló adónemek csökkentése mellett elkötelezett, ez számunkra azt üzeni, hogy a kieső bevételek pótlására a lakossági adók emelését vagy új adónemek bevezetését tervezi – tájékoztatott az alpolgármester.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában