Választás 2024

2024.05.30. 12:52

Mi a helyzet a Szakipark kollégiumában és a Csolnoky kórházban?

A Szakipark állami pénzből épült kollégiumában nem diákok vannak elszállásolva, hanem információk szerint külföldi vendégmunkások, állítja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Híd a Városért Egyesület (DK, MSZP, Momentum, Párbeszéd – a Zöldek Pártja) nevében Varga-Damm Andrea és Kovács Rajmund képviselőjelölt, valamint Hartmann Ferenc polgármesterjelölt.

Juhász-Léhi István

Úgy fogalmaztak, az épületet két éve adták át egy 8,2 milliárd forintos projekt részeként, hogy a kor követelményeinek és technológiájának megfelelő új csarnok felépítésével segítsék a szakképzett munkaerő képzését, a kollégium pedig szállást adjon a fiataloknak. Azt írták, az épületben külföldről érkező munkásokat szállásolnak el diákok helyett.

Ugyanebben a közleményben a Csolnoky kórház is terítékre kerül, ahol a hírek szerint június elsejétől az urológiai osztályon a fekvőbeteg-ellátás ideiglenesen szünetel majd, ami az ellenzéki képviselők szerint a kórház mozgásterének szűkítése, az ellátandó feladatok csökkentése.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában