Európa legnagyobb beltéri betleheme

2023.12.25. 11:30

Kicsinységében is óriási

A megyehatártól nem messze, az apró somogyi településen, Vörsön találjuk Európa legnagyobb beltéri betlehemét.

Tóth B. Zsuzsa

A vörsi alkotás Európa legnagyobb beltéri betleheme

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A település katolikus templomában minden évben az adventi időszakban készül el a mintegy ötven négyzetméternyi, több életképet ábrázoló alkotás, amely a falu lakóinak keze munkáját dicséri. 

1948-ban bontották le a Jézus szíve-oltárt a templomban, annak a helyére készült akkor egy kisebb betlehem. Mára meglehetősen kinőtte a helyet, bár a gipszfigurák nem nagyok, de a fából, mohából, termésekből készült, hegyes-völgyes terepasztal hatalmas.

Három köbméternyi tuját, húsz fenyőfát, négy köbméternyi egyéb faanyagot használnak fel minden évben az elkészítéséhez. A munka több mint másfél héten át tart, a remekmű évről évre megújul, változik, és az alapanyagoknak köszönhetően mindig megőrzi természetes hatását. A figurák között az istállóban meghúzódó Szent Család és az angyal mellett a királyok, a lobogó lángú tűz mellé telepedő pásztorok, különféle állatok is helyet kapnak, valódi az apró vízesés, amely különösen tetszik a gyerekeknek. 

Határainkon kívülről is a betlehem csodájára járnak sokan, ami az ünnepi időszakban, sőt, egészen január végéig reggeltől estig megtekinthető. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában