A kültéri tanulás Kodály-módszere

2023.12.24. 09:00

Bazalt Liget négy pici tanteremmel a borzavári lankákon

Lencse, azaz tálszerű, köralakú pódium, körív formájú pad, szalaggal betekert fatörzsek, félkörbe rakott farönkök vannak a borzavári Bazalt Ligetben, ezek a helyi iskola kültéri tantermei. Itt a közepébe csöppenhetnek mindannak a diákok, amiről tanulnak, nemcsak akkor, ha földrajzról, természetismeretről van szó, akár matematika- és történelemórán is.

Rimányi Zita

Négy pici szabadtéri tantermet alakítottak ki építészek a borzavári iskolásokkal együtt a Bakony lankáin kültéri tanórákhoz Fotók: CAN Architects, Gulyás Attila

A Bazalt Iskola projekt a kültéri oktatás Kodály-módszerét hozta létre, helyszíneket és módszertant teremt. Már kezdetekor, tavaly nyáron írtunk róla. Azóta Veszprém vármegyében kilenc iskola mellett tizenöt tanterem épült, és néhány máshol. Az ötletgazdák azt szeretnék, ha hamarosan az ország minden részében lenne ilyen, legalább összesen száz. 

Akár kiránduló osztályok használhatják a meglévőket. Mindegyik más. Az építészek megismerhetővé tették a tervezés folyamatát a majdani használókkal, a vágyakat és az elképzeléseket gyúrták össze a hely szellemével, a helyszín adottságaival. Azt pedig tudjuk, hogy amit a szabadban kipróbálunk, eljátszunk, az élményszerűsége és megtapasztalása révén hatékonyabban válik tudássá – ezt mindenkinek át kell élnie. 

Forrás: CAN Architects, Gulyás Attila

Közös alkotás a tantermek tervezésekor

A Bazalt Iskola a CAN Architects oktatási programja, amely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program partnerségével valósult meg. A projekt során először Balaton-felvidéki iskolák tanulási gyakorlatát ismerték meg az építészek, úgy, hogy térbeli feladványokat oldottak meg diákokkal közösen. A tértudatos nevelés hozzájárul a természeti és tanulási értékek felismeréséhez, ezért volt érdemes a kültéri tanulás gyakorlati eszköztárát fejleszteni. 

A Bazalt Iskola projektmódszerrel dolgozott, a programban szereplő iskolák tanulóinak és pedagógusaiknak munkáján alapult a cél megvalósítása, a közös alkotás, a Bazalt Tanterem létrehozása, és az azokban zajló kültéri tanulási folyamatok beindítása, azoknak a felépítése is. A foglalkozások korszerű tanulási helyzetekkel és az udvar használatával mozdították ki a résztvevőket az iskola megszokott struktúrájából. 

Csapatmunka és vitafórum a tanórákon

Előtérbe került a csapatmunka és a vitafórum alkalmazása, amely mozgással, a fókusz áthelyezésével és az információcsere irányának megváltoztatásával vonja be, készteti cselekvésre a diákokat és pedagógusaikat. 

Forrás: CAN Architects, Gulyás Attila

– A program utolsó állomásához novemberben érkeztünk el, Borzaváron mutattuk be, a diákokkal együtt, mit hoztunk létre közösen. A borongós, esős idő ellenére a gyerekek által épített Bazalt Ligetben találkoztunk, ami négy pici szabadtéri tantermet rejt a fák között a Millenniumi Emlékpark szomszédságában. A tanulók tanáraik, tanítóik segítségével megmutatták, miként tudták a szabadtéri tantermeket használni az iskola mindennapjai során. Ráhangolódásként az ötödikesek a településükről meséltek, majd a másodikosok környezetismereti és matematikai feladványokat oldottak meg ügyességi gyakorlatok révén. A hetedik évfolyam földrajzot tanult. A Bazalt Iskola tantermeiben, lankáin Magyarország domborzatáról, a Kárpátokról és vízrajzáról tanultak. Az utolsó óra az esős idő miatt már a tornateremben zajlott, ahol minden évfolyamot megmozgató memóriajáték volt a feladat. Fontos tanulsággal szolgált ez a nap is számunkra. Megmutatta, hogy a kültéri tanteremben kialakítható térbeli helyzeteket a négy fal között ugyanúgy tudjuk alkalmazni. A padló is lehet tábla és padok nélkül is tudunk ülni körben, egymásra figyelve, mindenkit bevonva az óra menetébe – mondta el lapunknak Köninger Szilárd építész. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában