A halloween és az ősz jegyében

2023.11.11. 13:00

Sümegen kézműveskedtek a gyerekek

Két őszi kézműves-foglalkozással várták a gyerekeket a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban a napokban.

Szijártó János
Az iskolából és az óvodából is érkeztek gyerekek a a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban rendezett kézműves foglalkozásokra Fotó: szervezők

Az első program a halloween jegyében telt, a második témája az ősz volt. Mint megtudtuk, a könyvtárban a gyerekek önként választhattak, hogy milyen dekorációt szeretnének készíteni, ha pedig elkészült a mű, jöhetett egy másik. A legtöbben az összes díszt elkészítették, a foglalkozás végén pedig még boszorkányos nyalókát is kaptak a kis vendégek. Az ősz témájú kézműves-foglalkozáson a gyerekek főként természetes anyagokból készíthettek dekorációt, őszi levélből rózsát hajthattak, sőt a festék is előkerült és az őszi levelek segítségével színes képet varázsolhattak a lapokra. A különféle magokból sündisznót, napraforgóvirágot készítettek az iskolás- és óvodáskorú résztvevők. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában