Letértünk a szeretet útjáról kicsikét?

Lelkünk finom szöveteiben érzések szálait kellene összerendeznünk – így képzelem, de úgy látom: sok a gond a szövőszékünkkel, a hímzésmintáinkkal, ezért kibogoznám ezeket a szálakat, bogozgatnám kicsit ezt a témát Kardos Klára veszprémi klinikai szakpszichológussal, a Balatonalmádi Egészségfejlesztési Iroda munkatársával – vezette fel interjúját Rimányi Zita újságíró kollégánk, aki már harmadszor beszélgetett a szakemberrel.

Szó volt már a párok közti beszélgetést segítő kártyákról, a brit uralkodói családról, arról, megmenthetők-e a mérgező emberek. S legfőképp arról, hogy sokkal többet kellene foglalkoznunk lelkünkkel. Ám egy jó terápián is fájdalmas az önismeret. Szakértőnk arról szintén beszélt, mit tehetünk internetes ismerősünkért, ha közösségi oldalon ír sebzett állapotáról és megtudtuk tőle, hogy a "lelkizéssel" kapcsolatos útmutatók olvasását is túlzásba lehet vinni, árthat kapcsolatainknak, ha mindenre az abban foglaltakat vetítjük ki. Azt ugyancsak be kell látnunk – meg kell érni ehhez persze –, hogy nem menthetünk meg mindenkit, bármennyire szeretnénk. Beszélgettünk még a sérültségről, arról, hogy nem a trauma súlyosságától függ a következményének súlya, a függők megbélyegzésének következetlenségéről, az idősgondozás lelki terheiről, amik szétzilálják a családi szálakat.
Ezúttal is olyan témákról lesz szó, amiket olvasóink javasoltak, vagy ők egészítettek ki kérdésekkel.

A témák és olvasóink kérdései, amikre Kardos Klára válaszolt

1., Beszélni, beszélni, beszélni – ez lenne a boldogság titka, de mégis olyan nehéz sokaknak, ha a lelki dolgaikról van szó. Pedig az egészség megőrzése is nagyrészt azon múlik – a tudomány jelenlegi állása szerint –, fel tudjuk-e ismerni érzéseinket, aztán meg tudjuk-e élni és ki merjük-e mondani azokat.
Olvasói megjegyzések: Beszélgessünk emberek, amíg lehet! A helyes emberi kapcsolat érték, mert ebből indul ki minden, és ide is tér vissza. 
A telekommunikáció lehetőségeinek emberi, tisztességes felhasználásáról viszont szakértőknek kellene beszélniük, több fórumon, és itt nem az anyagi bűnözésre gondolok, hanem mások lelki lehúzására.
Közösségi beszélgetések kellenének, akár a neten, lélekről, életről, kapcsolatainkról, közösségeinkről, s valódi önmagunkról. Ez fontos. Jól gondolom?

2., Eltértünk a szeretet útjától kicsikét?!
Olvasói megjegyzések: Párbeszéd kellene egymás közt, a fölösleges és ártó perbeszédek helyett.
Elgondolkodtunk: társadalmunk szintjein, az emberek és közösségek lelki-szellemi érettségein. Tapasztalat szerint még sok „jobbágylélek” lakozik közöttünk. Ezek a gyerekszinten megrekedt lelkek, akiknek mindig meg kell mondani, hogy éljen, mit csináljon, hova szavazzon, milyen fontos értékek vannak (lennének) az életükben. Nem önállóak, nem felnőttek még lélek szinten. Ezek a lelkek teszik a napi dolgaikat, ahogy azt kell, ahogy megszokták, de csak a létezés alsó 1-2 szintjén. Ezek feltárása, folyamatos helyretétele közös feladatunk. Gondolom én ezzel az eszemmel.

3., Hazudnak a pszichológusnak is a páciensek? 
Olvasói megjegyzések: Tudják ezt a szakemberek – talán, de és észreveszik, hogy mikor, miben? Mi értelme akkor a terápiának?  Hogyan képzeljük el a haladást? Kinek-kinek más terapeuta, segítő lehet a megfelelő? R. Z.