Beruházás

2023.10.17. 17:30

Karnyújtásnyira került Pápa a győri agglomerációtól

Ahogy arról korábban beszámoltunk, október 14-én Orbán Viktor miniszterelnök átadta az új 83-as főutat Pápa és Győr között, majd még aznap kora este meg is nyitották a forgalmat a közlekedők számára. A beruházás kapcsán Áldozó Tamás, Pápa polgármestere azt mondta, a 2x2 sávos főút megvalósulása a vasútépítések korszakához hasonlítható előrelépés.

Haraszti Gábor

Áldozó Tamás (balról a második) szerint Pápa nagy lehetőség előtt áll Fotó: Haraszti Gábor

– Az 1870-es években azok a települések indultak gyors fejlődésnek, ahol már megépült a vasút, most pedig az autópálya – jelen esetben a 2x2 sávos út – az a közlekedési infrastruktúra, ami hasonló eredményekkel kecsegtet – mondta Áldozó Tamás az ünnepélyes átadó kapcsán. A városvezető kiemelte, az útnak köszönhetően Győr és Pápa biztonságos elérési időben közelebb került egymáshoz.

– Az, hogy az egyik legdinamikusabban fejlődő magyarországi városhoz közelebb vagyunk, előnyt kell jelentsen Pápa számára is – jelentette ki a polgármester. – A most átadott út a pápai gazdasági társaságoknak egy olyan eszközt kínál fel, ami számukra is gyorsabban elérhetővé teszik a piacaikat, kiszámíthatóbbá az áruk mozgását, és a bennük lévő potenciál is jobban kihasználható lesz. Ha mindez megvalósul, akkor nemcsak a gazdasági társaságok járnak jól, hanem rajtuk keresztül a város is. Úgy gondolom, ezzel a beruházással Pápa a győri agglomeráció dinamikusan fejlődő részévé vált, és az egyik legjobb életminőséget kínáló település lett. Ha ezt el tudjuk ismertetni, és a munkából mindenki kiveszi a részét, Pápa a jövőben nagyon komoly eredményeket fog elérni – bizakodott Áldozó Tamás. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában