2023.10.07. 13:00
Bemutatkoztak a pápai gólyák
A kilencedikesek bemutatkozó műsorának egy évtizedes hagyománya van a pápai Petőfi Sándor Gimnáziumban, mellyel az a céljuk, hogy jobban megismerjék diákjaikat, megtudják, hogy miben tehetségesek, mivel töltik szívesen szabadidejüket.
Változatos és színvonalas volt a kilencedikesek bemutatkozó műsora Fotó: iskola
A 9. Kny, a 9. Ny, a 9. B és a 9. C osztály diákjai színvonalas, sokszínű előadással mutatkoztak be. Az egyéni produkciókból kiderült, hogy többen kamatoztatják tehetségüket különféle sportágakban, zenében, táncban és rajzban is.
A 9. B osztály közös bemutatkozással kezdte műsorát, melyből sok mindent megtudhattunk a diákokról, illetve a jelenlévők megcsodálhatták Pálffy Bianka festményét. Ezt követően Szabó Izabella és Döbrössy Eszter modern táncát láthatták az iskola növendékei, majd Kiss Virág szavalata következett. A jelenlévők jól szórakoztak Nagy-Stall Zétény 9. Ny osztályos tanuló stand-up előadásán, melynek témája a maják és a világ vége volt. Őt követte Szívós Hanna és Simon Szimonetta, akik Brahms négykezes zongorajátékát adták elő, majd Kiss Kiara Hanna szavalta el saját szabadversét.
A folytatásban Mészáros Lili rajzait is megtekinthették a diáktársak, aki a vetítés alatt magyarázatot is fűzött alkotásaihoz. A műsor következő fellépője Fekete Martin volt, aki Nagy Dóra tanárnővel énekelt duettet, előadásukban a Time to say goodbye című dal csendült fel. A bemutatkozás igazi érdekességgel zárult, a 9. C osztály tanulója, Kereszt Rozina fogathajtóként versenyez, és lovával az iskola előtti területen tartott bemutatót.