Helyi közélet

2023.08.04. 20:00

Petíció indult a berhidai Szent Kereszt-templom megóvásáért

A helyiek csak Kistemplomnak nevezik az ódon falaival, málló vakolatával nem túl impozáns, több száz éves egyházi létesítményt. Talán nincsenek tisztában jelentőségével, történelmi örökségünk értékével. Most mégis reflektorfénybe került, mert – civil kezdeményezésre – petíció indult a berhidai Szent Kereszt-templom megóvásáért.

Benkő Péter

Ezek a cserépdarabok baleset- sőt életveszélyesek lehetnek Fotó: Simon Gyula

Simon Gyula helybeli lakos beadványokat fogalmaz és aláírásokat gyűjt. – Pár hete épp a közelben fotóztam, amikor cseréptörésre, lezuhanásuk hangjára lettem figyelmes. Akkor vettem észre, hogy az erős szelek és viharok jelentős kárt tettek a tetőszerkezetben, kikezdték a sérült cserepeket, emiatt hullanak a magasból. Mivel egyre nagyobb rés keletkezik a tetőn, újabb cserepekbe kap bele a szél, mind nagyobb felület rongálódik meg – magyarázta, s szerinte baleset-, akár életveszélyes is lehet a törmelékhullás. A tetőszerkezet károsodása beázást is okoz, ami tovább rontja az egyébként sem túl jó állapotú épület belső falait.

Hulló cserepek, ázó fal, málló vakolat Fotó: Simon Gyula

Simon Gyula nem hagyta annyiban a történteket. – Mivel régóta foglalkozom településünk múltjával, a Szent Kereszt-templom történetét, sorsát figyelemmel kísérem, úgy éreztem, tennem kell valamit, elejét véve a további pusztulásnak. – A templom korára, történelmi értékére tekintettel régóta országos műemlékvédelem alatt áll, így elsőként az Építési és Közlekedési Minisztérium Műemlékvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárságnak küldte el Simon Gyula a petíciót, jelezve, az állagmegóvás érdekében aláírásgyűjtést is kezdeményez. Helyi közösségi oldalán jelentette meg a felhívását, amelyben többek között ezt írta: „Berhidán XIII-XIV. században épült a Szent Kereszt-templom. Állagmegóvása miatt petíciót indítottunk. Településünk gyöngyszeme, de Európában is egyedülálló ez a középkori templom. (...) Érdekes és jelentős művészettörténeti, építészeti jelentőségű az épület, különösen szokatlan kő-tetőszerkezetével hívja fel a figyelmet. Hatvan éve, 1963-64-ben foglalkoztak vele utoljára, azóta szinte sorsára van hagyva. (…) Sajnos az épület romlása felgyorsult. (…) Tudomásom szerint az érsekségen megvannak a restaurálási tervek, de forráshiány miatt máig nem valósult meg a felújítása. Jelenleg a torony értékes cserepei hullanak a nagy tetőbe, majd azt is megrongálva hullanak alá, ami élet- és balesetveszélyes. Berhida város szerényen meghúzódó, gótikus templomának sürgős segítségre van szüksége!”

Berhida gyöngyszeme Fotó: Simon Gyula

Mint megtudtuk, a Status Quo Behidán közösségi oldalon közzétett felhívását követően mégis megérkezett a minisztérium válasza, amelyben forráshiányra hivatkoznak, de – amennyiben sikerül anyagi támogatást szerezni hozzá – nem zárkóznak el a javítás engedélyezésétől – derült ki a válaszlevélből. A cserepek pótlását és a tető javítását csak szigorú műemlékvédelmi felügyelet mellett lehet elvégeztetni.

Simon Gyula bízik a segítségben Fotó: Simon Gyula

Simon Gyula folytatja az aláírásgyűjtést, és bízik abban, sok emberhez eljut a segélykiáltás, de leginkább abban reménykedik, nem csak neki szívügye az értékes műemlék megóvása és fennmaradása.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában