Szerzetesi lelkiség a bölcs kísértő ősképétől a megszentelő magány remeteideáljáig

Bakonybél "Jézus igéje szavakba kódolva áll rendelkezésünkre, de igazából életünkben cselekszik, nem lehet állandóan működő receptet adni olvasására, egy életen át tart e téren a fejlődés" – a bakonybéli bencés közösség nyílt napján Baán Izsák perjel a monostor szellemi területére is meghívta a vendégeket.

A monostorok és a tudomány kapcsolata apropóján először az juthat az eszünkbe, hogy az ősi szellemi áramlat szerint a szerzetes a bölcs archetípusa, ősképe, a társadalom többsége ezt gondolja róla, és úgy véli, erre az emelkedettségre, plusz tudásra elvonulása, lemondásai révén tesz szert. Ez kísértés lehet a gőgre az atyáknak, miközben épp azért tisztelik őket, mert egyszerű életet élnek. S ott is ellentét feszül, hogy a bölcsnek tartott szerzetesek a szent tudatlanság ideálját képviselik, hiszen hitük szerint Isten maga a titok. Izsák atya e gondolatsor után beszélt arról, hogy Bakonybélben nem tanítanak a bencések úgy, mint Pannonhalmán, de mégiscsak a szellem emberei maradtak, lelkiségük jegyében és gondozásukban jelennek meg a Lectio Divina sorozat kötetei. Latin elnevezése azt jelenti, szent, isteni olvasás, s azt a Szent Mauríciusz Monostorban a szerzetesi gyakorlatba újra bevezették, a Biblia elmélkedő olvasására rendszeresen időt szán a maga csendjében közösségük minden tagja.

A Lectio Divina könyvei közül több foglalkozik a biblikummal, a szentírás imádságos olvasásának gyakorlatias segítésével. Hogyan kell hát a Bibliát jól olvasni? Amikor ezt egy fanyar humorú ausztrál trappistától megkérdezték, párhuzamot vont. Elmesélt egy történetet, miszerint már hetvenen túl volt, amikor leesett egy rossz lépcsőről. Csak nyöszörögni tudott az aljában, ezért az orvos az oldalát megnyomkodta, s a beteg felszisszenéseiből tudta, hol van a gond. Ezzel a módszerrel tudhatjuk meg mi is, hol kell mélyítenünk elmélkedésünket a bibliai sorokról: ahol felszisszentünk olvasás közben, ott kell az imádság. Jézus igéje szavakba kódolva áll rendelkezésünkre, de igazából életünkben cselekszik, nem lehet állandóan működő receptet adni olvasására, egy életen át tart e téren a fejlődés.

A korai szerzetesi hagyomány szövegei közül pedig Izsák atya Saint Thierry-i Vilmos Levél az istenhegyi szerzeteseknek című művét emelte ki. Az elfeledett írót most kezdik újra felfedezni, korában, a 12. században elhomályosította nevét szerzetestársáé, ciszterci Szent Bernáté, pedig tulajdonképpen az ő teológiájának foglalatát írta meg. A remeteideál mozgatta, mely szerint a magányban az ember megszentelődik, és a szentlélek alapú teológia, az emberi, az isteni és a szentlélek hármasának egysége az imádságban, miközben az utóbbi hangol rá bennünket, hogy az imádság belső énünkké váljon, hogy a szerető Isten ölelésében találjuk magunkat, ahol a boldog öntudat meglelhető.