Halovány feltámasztás

A nosztalgia soha nem veszik ki belőlünk, embere válogatja, hogy ki milyen mértékben és formában csábul el a múlt iránt. A mostani fiatal korosztály talán nem is ismeri a szó jelentését, majd idősebben találkoznak vele. Óhatatlanul belebotlanak. A vágyakozásnak, a sóvárgásnak amúgy is van egy kis mellékíze, afféle szirupos felhangja. Pláne, ha politikai színezetet kap. De a nosztalgia általában más területen szokott hódítani; olykor örömet, harmóniát ad, olykor meg gyötrelem a következménye. Shakespeare írta a halálról a Hamletben: „a nem ismert tartomány, melyből nem tér meg utazó”. Most félreteszem a testi elmúlás feletti keserűséget, nincs olyan makacs, támadó nosztalgia, ami azt felülmúlhatná. Inkább másféle „tartományról” elmélkedem, például könyvekről, újságokról, színházi produkciókról, fergeteges koncertekről. Nemrég egy budapesti könyvtáros hölgy megajándékozott egy Balatonfüred című, alig negyvenoldalas, fekete-fehér fotókkal illusztrált könyvecskével. Egy Szalai Imre nevű úr írta. Becsületére legyen mondva, feltüntette a forrásmunkákat, köztük Lipták Gábor és Zákonyi Ferenc írásait. 1964-ben jelent meg a Műemlékeink sorozatban. Öt évre rá füredi lakos lettem, és nosztalgiával gondolok az akkori évtizedekre a mostaniakkal ellentétben. Oda a mediterrán báj.

Előfordul, hogy óhajaink kisiklanak, hiába akarunk kontinuitást kierőszakolni, kevésbé sikerül. Gondolataimat az új havilap, a Ludas Mátyás generálta. A kiadvány kívülről tetszetős, de belül – a remek karikatúrákat, áthallásos képeket leszámítva – eléggé halovány. S ez nem attól van, mert olvasás közben a régi Ludas Matyira asszociáltam. A humor kőkemény műfaj, mai művelői mérföldekkel lemaradnak elődeiktől. Bodrogi Gyula bevezetője őket említi. Úgy hiszem, az egykori „nagyok” behozhatatlanok. A Ludas Mátyásnak nem is ez a célja. Önfeledt kacajra Kalmár Tibor írása fakasztott, aki Karinthy Frigyesről, Kellér Dezsőről, Molnár Ferencről és Rejtő Jenőről, valamint az „édesen hülye” párosról, Hacsekről és Sajóról sztorizott. Vérbeli humoristaként ott van Nagy Bandó András és Trunkó Barnabás, de Parti Nagy Lajos 2011-es, „műparaszti” szövegbe gyömöszölt paródiája egyenesen fárasztó. A „bugyiügyi körkép” már verejtékszagú. Az eredeti, virtigli szellemességek hiányoznak, az élcelődések, cikizések döcögnek. Az aranyköpések és a költött hírek valamennyire fényt kölcsönöznek az új szatirikus lapnak. Így aztán nem fullad totális kudarcba a régebbi feltámasztása.