Annyi minden történik

Április 12.

Annyi minden történik, amire nem is számítunk, hogy az szinte hihetetlen. Pedig az ember ki sem mozdul a (zsák)utcából, ahol éldegél. Példának okáért beül az autójába, rutinszerűen elfordítja a kulcsot, és már kezdene is tolatni, amikor rádöbben, hogy ez most nem fog menni, a szokásos dorombolás helyett csak egy ciccegés hallik, oszt kész. Nézzük hát először is az akksit, aztán majd meglátjuk. A gépezet valamivel több mint húszesztendős, viszont eddig pöcc, röff, így aztán az első döbbenetet az okozza, hogy sehol az áramforrás. Már ott, ahol normális esetben általában lenni szokott. 

Némi tépelődés után azért kiderül, hogy az autógyártás fénykorában stuttgarti mérnökök, kiknek nevét nem sokkal később a Balaton-parti vendéglátós maffia, valamint mindenre elszánt zöldségesek és taxisok sokasága áldotta ezerszer, a szerkezetet egy ihletett pillanatban a hátsó ülés alatt gondolták elhelyezni, és ehhez ragszkodtak is a későbbiek folyamán. A felismerés után már csak az okozott némi zavart, hogy első pillantásra a tagadhatatlanul rendkívül kényelmes ülőalkalmatosságot kizárólag egy nagy flex segítségével lehet kimozdítani megszokott állapotából. Nincs más lehetőség, fel kell hívni Pateszt, hátha neki akad egy alternatívája. Pateszről tudni érdemes, hogy ugyan civilben a világ legjobb kályhása, de a gépjárművek bonyolult világában is szépen eligazodik. Ráadásul nem néz azonnal teljesen idiótának, és a türelme is végtelennek tűnik a szokás szerint szakadó esőben, majd némi vacakolás után megbontja a fullbőrt. Ekkor derül ki, hogy amennyiben az embernek (nekem) kiskorú unokája van, még akkor is érheti meglepetés, ha csak bámul bele a világba vezetés közben. Rezzenéstelen arccal halászunk tehát elő az ülés alól néhány matchboxot, tömérdek keksztörmeléket, valamint egy korábban fontosnak tűnő dokumentumot arról, hogy a Rajta nevű, a történelmi házmester hagyományokat felelevenítő nyaralós szomszéd ismét feljelentett bennünket. 

Nincs más hátra, Patesz beszállít a legközelebbi kisvárosba (nyilván nem akadt jobb dolga), ahol nem mondom meg, mennyiért vásárolok egy akkumulátort. Most akkor erre keresek majd, a csökkentett rezsin és élelmes emberek extraprofitján túl. De még messze nincs vége. Megérkezünk az akksival, az eső szakadatlanul ömlik, ezért úgy határozunk, hogy a beszerelést elnapoljuk. Mindeközben mit látok? A Rajta nevűt, úgy tűnik, bevonzottuk az ülés molesztálása közben, mert éppen slisszol kifelé a kertünkből, ahová ugyan nem rendelkezett érvényes meghívóval, ám szinte hazajár, elidőz, fényképezget, ilyesmik. Holott még nyár sincs, csak tavasz, az is milyen. 

Felocsúdni sincs időm, ugyanis sovány malac vágtában távozik, mielőtt alkalmam lenne megkérdezni, hogy van. De talán jobb is így, mert esetleg elfajulna az eszmecsere. Így csupán halkan, mintegy magamban kérdezem, hogy létezik-e olyan hatóság, amely megvéd a zaklatás ezen formájától, vagy magamra vagyok utalva. 

De a baj csőstül jön, amint az lenni szokott. Levezetésképpen leülök meccset nézni, előttem szépen kiterítve a tippelős játék szelvénye. Bár általában veszítek, de most felcsillan a remény, tekintve hogy a Manchester Citytől a Real Madridon át az AC Milanig mindenki hozza a papírformát. Egy mérkőzés van hátra, a legkisebb oddsszal persze, kizárólag töltelékként, hiszen annyira nyilvánvaló, hogy a Manchester United leveri a Sevillát és lehet a kasszához fáradni, majdnem kijön az akkumulátor, mert ha becsukódik egy ablak, kinyílik egy ajtó, ugye. Így is történik, a 85. percben 2-0-s MU-vezetésnél már arra gondolok, hogy szódát bontok. Némi aggodalomra csupán az ad okot, hogy a nagy tudású vezetőedző már kimerítette minden cserelehetőségét (azt hiszem, így mondják ezt sportnyelven) egy sajnálatos sérülés előtt. Ilyen ugyan a földön nincs, a vármegyeháromból repülne a tréner, ez meg az Európa Liga, de csak kihúzzuk. 

Nos nem. Két olyan parádés öngól jön (az egyik mindjárt dupla, a gólpasszt is egy védő adja), amit rugós fociban sem látunk, de csocsóban is párját ritkítja. Kabaré, de nincs kedvem nevetni. Aztán mégis, mert mást nem nagyon lehet tenni. 

Állok az esőben és nevetek. Ez a képesség Isten ajándéka, megbecsülöm tehát. Hiszen ez a nap is csak az ő ajándéka volt, érdemeimen felül, amiért reggel köszönetet mondunk, este pedig hálát adunk. Az van ugyanis, hogy minden történhetne másként is, de akkor meg ki tudja, mi történne. Az Úr útjai és szándékai kifürkészhetetlenek.