2022.10.10. 11:30
Vízparti sétányon találkoztak a fiatalok a Balatonnál
A fiatalok a jövőt jelentik, büszkén tekintünk és számítunk rájuk, nagyon fontosak a városnak – mondta Bóka István polgármester a minap a Füredi fiatalok napján, amelyet önkormányzati támogatással minden évben megrendeznek a Tagore sétányon, illetve a Vitorlás téren.
Hári Lenke alpolgármester adta át a gyerekeknek az emlékérmeket Fotó: képviselői iroda/Gáspár Ákos
– Öröm volt látni a Tagore sétányon a sok boldog és izgatott gyermeket, már alig várták, hogy elstartoljon a 30. Fut a Füred, mely a fiataloknak szóló nap kiemelt eseménye – fogalmazott Bóka István. Balatonfüred polgármestere hozzátette, ez a rendezvény sem jöhetne létre a sok önkéntes és támogató nélkül, aki szívükön viseli ezt a fontos hagyományt. Kiemelte, ebből is látszik, hogy a városnak milyen fantasztikus és összetartó közössége van.
Hári Lenke alpolgármester köszöntőjében felidézte a kezdeteket, amikor Cserép László önkormányzati osztályvezető három évtizeddel ezelőtt elindította a sportos programot, melynek megrendezését azóta is kiemelt összefogás, együttműködés kíséri. Az alpolgármester elismeréssel beszélt a szervezőkről, mások mellett az önkormányzatot képviselő Bertókné Titz Erzsébet munkájáról, az intézményvezetőkről, illetve a Balatonfüredi Atlétikai Club tagjairól és támogatóiról, akik emlékérmet és pólót is ajándékoztak minden indulónak. A program, melynek helyszíne a páratlanul szép vízparti környezet minden esztendőben, a város egyik legkedvesebb rendezvénye, ugyanis minden résztvevője nyertes. Elhangzott, a három évtized alatt a résztvevők száma fokozatosan emelkedett. A kezdeti 300–400 résztvevői létszám mára megduplázódott, egyre többen tartják fontosnak, hogy fussanak, mozogjanak az egészségéért és a közös élményért.
A fiataloknak szóló napot számos érdekes program kísérte, lehetett látni egyebek mellett a mentőszolgálat, a rendőrség és a tűzoltók bemutatóját, majd Lofti Begi lemezlovas fokozta a kitűnő hangulatot.