Rengeteg program várta őket

2022.08.29. 07:00

Több mint 300 gólya töltötte a hétvégét a veszprémi kampuszon

Pénteken kezdődött és hétfőn ért véget a Pannon Egyetem hagyományos évindító programja, a gólyatábor, melyre idén is nagy erőkkel készült a Hallgatói Önkormányzat (HÖK).

Horváth Virág

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Több mint 300 gólya érkezett meg Veszprémbe a gólyatábor első napján, akiket minden állomáson patronáló (tehát segítő) hallgatók vártak. A frissen felvett diákok a teljes hétvégét azon a kampuszon tölthették, ahol az egyetemi éveik nagy részét is fogják, ugyanis a tábor helyszíne a veszprémi kampusz volt. Varga Eszter Mária, a hallgatói önkormányzat elnöke a Napló kérdésére elmondta, rengeteg programmal készültek a gólyák számára, ezek közül öt kiemelt és több kisebb eseményt is szerveztek. A programok sora regisztrációval kezdődött pénteken, majd megismerkedhettek a patronálókkal, a hivatalos megnyitón pedig bemutatkoztak a fő patronálók és a tábor zsűrije is.
A táborban 45 egyetemi polgár segítette a gólyákat patronálóként, és további 15 hallgató segített az egyéb technikai kérdésekben. A fő patronáló idén Kovács Veronika, Gyécsek Marcell, Katavics Anna Rebeka és Perjás Ábel volt, a zsűri tagja pedig Török Beatrix, a jelenlegi diákrektor, és a három VEN-diákrektorjelölt, Őri Dóri, Török Beatrix, Tóth Dániel, valamint Bucsay Dóra és Varga Ákos volt.
Varga Eszter a hivatalos megnyitón elmondta, minden évben lelkesen készül a Panon Egyetem Hallgatói Önkormányzata a gólyatábor előtt, hiszen a jelenlegi hallgatók számára is nagy élmény megismerni az újonnan induló évfolyamokat. – Mindig azt mondjuk, hogy mindenkinek érdemes részt venni a gólyatáborban, hiszen ilyenkor az új hallgatók már elkezdhetnek hozzászokni az egyetemi léthez, és a kötelezettségeikkel megismerkedhetnek. A felsőbb évesekkel is érdemes ismeretséget kötni, ők segíthetnek az itt töltött évek alatt, mesélhetnek az órákról, tanárokról. Nem utolsósorban ez egy örök élmény, ahol megismerhetik az egész kampuszt – tette hozzá Varga Eszter.

A szervezők hozzátették, az elején egy kicsit aggódtak a helyszín miatt, viszont így sokkal kényelmesebb a résztvevőknek és a szervezőknek is, a gólyáknak is egy jó kiindulópont, illetve a szervezők is hazai terepen tudnak dolgozni. A gólyatábort vasárnap este gálaműsor zárta, melyet a gólyák patronálóik segítségével dolgoztak ki és mutattak be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában