Így volt minden jó, ahogy volt - 69 év után találkozott a lovassys osztály

1949–53 – áll a megsárgult fotón, amely a tablóképről készült. Fess tanárok, fiatal lányok és fiúk néznek vissza ránk. Korán érkezünk a találkozóra, egy makulátlanul öltözött úr nyújt kezet, Guath Lajos nyugalmazott állatorvosként mutatkozik be. Több mint 30-an jártak az osztályba, erre a napra 10-11 társat várnak. Mondja, hogy többen elhunytak és vannak, akik külföldön élnek. Megtudom, évről évre találkozik a 4/B. Hogy miért? Összetartóak – feleli Guath Lajos. 
– Jó osztályunk volt. Nagyon nehéz volt, mert mikor elkezdtük, akkor államosították az iskolákat. Nehéz viszonyok voltak, a papokat elüldözték, néhány világi tanár maradt – meséli. – 1934-ben születtem Alsóörsön. A nagyapáink az I. világháborúban Doberdónál vagy az orosz fronton haltak meg, apáink pedig a második világégés idején a Don-kanyarban. 1944/45 telén Alsóörsön mi is megéltük testközelből a háborút. A front, a Margit-vonal négy hónapig volt nálunk is. 1945. március 24-én láttam meg az első szovjet katonát. 
Lajos bácsi a Klebelsberg Kunó Általános Iskolában járta ki a négy osztályt, majd Pápára ment volna a református kollégiumba, de ez 1945-ben elmaradt. – Átéltük az összes nehézséget az 50-es években. 1953-ban az Állatorvosi Egyetemre kerültem, 56-ot 22 évesen éltem meg Pesten – tudom meg. – Az évfolyamunk 145 fős volt, mára harmincan vagyunk életben, a sors megcincált bennünket. A maiak nem tudják – szerencsére –, mit jelent a háború. Azt is jelenti: tudomásul kell venni azt, hogy nincs. Ma Magyarországon Kánaán van. Ezért örülök, hogy kimaradunk a szomszédban zajló háborúból is. Mert még egyszer Don-kanyar nem kell nekünk. Szeretett nagybátyám ott veszett el. Harmincévesen ment el a frontra… A németek követelték a 2. magyar hadsereg kivezénylését a keleti hadszíntérre… 
– Az osztályunk? – kérdez vissza. – Elég jófejű gyerekek voltak közöttünk. Akik nem tudtak egyetemre menni, vagy az 1956-os eseményekben voltak érintettek, elhagyták az országot. Volt egy nagyon jó tanuló hölgy osztálytársam, ám hiába volt jeles, nem vették fel egyetemre, mert csendőr volt az édesapja. 
Az idős, egykori lovassys úr 1958-ban végzett, azonban nehezen tudott elhelyezkedni. 
– Az ember igyekezett a hatalomtól távol maradni, ezért körzetbe mentem dolgozni –mondja. – Pápán kezdtem, sokat dolgoztam, bedolgoztam magam mint parasztgyerek. Úgy érzem, teljesen beilleszkedtem. Később a megyei állategészségügyi állomásra kerültem, és mint igazgatóhelyettes-főállatorvos mentem nyugdíjba 1994-ben. 
Guath Lajos, amióta nem aktív, szőlővel foglalkozott egészen 2000-ig. Meséli, hogy a nyarat Füreden tölti, a telet Veszprémben. Két gyermeke van, jegyzi meg büszkén: leánya tanítónő, fia állatorvos. Miközben a régi fotókat nézi, hozzáteszi, a hitet, a tartást a családjától örökölte, nyakas kálvinisták voltak. 
– Az Ószövetségben van egy olyan ige: „A hegyre menekülj, hogy el ne vessz”. Ez a hegy Isten volt, aki eddigi utamon elkísért – mereng el egy pillanatra. – Egyszer megkérdezte tőlem valaki azt, hogy mit csinálnék másként, ha tehetném. Semmit nem tennék hozzá, és semmit nem vennék el. Így volt minden jó, ahogy volt.