Rendezvénysátrat avattak Nemeshanyon

A település falunapi ünnepségén adták át a rendezvénysátrat, amelyhez a Leader csoport támogatásával jutott a község.

Tóth B. Zsuzsa

A főzőversenyen a tavalyinál is több, húsz csapat indult, a jó hangulatért és a zsűrizésért Szőke András felelt Fotó: önkormányzat

Az avatási ünnepségen a faluháznál Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő gratulált, és méltatta a település fejlődését. Rédei Zsolt, az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület elnöke felhívta a település vezetőinek figyelmét a további pályázati lehetőségekre, Vesztróczi Attila polgármester örömét fejezte ki, hogy sokan ellátogattak az ünnepre, megemlékezett a falu alapításáról, és a község eddig elért eredményeiről beszélt.

A főzőversenyen a tavalyinál is több, húsz csapat indult, a jó hangulatért és a zsűrizésért Szőke András felelt, nem kis sikerrel.

A főzőversenyen a tavalyinál is több, húsz csapat indult, a jó hangulatért és a zsűrizésért Szőke András felelt
Fotó: önkormányzat

A kulturális műsorban táncolt a csabrendeki Kid Dance, a városlődi Pergő Rozmaring néptáncegyüttes, a Szabad Ötletek Színháza musical- és operettslágerekkel, a Rövid zenekar retró slágerekkel érkezett, fellépett Polgár Peti humorista, játszott a balatonfüredi Rézhúros citerazenekar, este bál zárta a napot. A gyerekeket bábszínház várta, ajándékot kaptak a lufibohóctól, népi játékokat játszottak és a Mézengúzok együttest hallgatták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában