Az idősebb hívek hite és kitartása legyen példa a fiatalok számára

Szent Rita szobrának és kápolnájának megszentelésével kezdődött a szentmise a kolontári Szentkútnál július 25-én.

Tisler Anna

20210725 Kolontár Szent Rita szobrának és kápolnájának megszentelése a Szentkútnál Nagy Nándor devecseri plébános, mögötte balra Németh József somlóvásárhelyi plébános Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Fotó: Penovác Károly Veszprém Megyei Napló

Szent Ritát a lehetetlen dolgok szentjeként tisztelik. A kegyhely kapott ajándékba egy Szent Rita-szobrot, amelynek adományokból építtettek kápolnát. A szükséges összeg rövid időn belül összegyűlt, a kápolna elkészült. Ezentúl a hívek a Szentkútnál is kérhetik Szent Rita közbenjárását, amelyet ő továbbít a Szentatyához. Rita 1475 januárjában betegen feküdt, és kérte unokahúgát, hogy szülőföldjéről vigyen neki egy rózsaszálat. Isten meghallgatta kérését, és a havas tájon rózsa nyílott.

Nagy Nándor devecseri plébániai kormányzó áldotta meg a szobrot és a kápolnát, kérve egészséget, örömöt és békét mindazoknak, akik Szent Ritát követik. A szentelés a tervezett korábbi időpontban a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, azért az Anna-napi szentmise kezdetén kerítettek sort arra.

Sokáig évente egyszer tartottak szentmisét a kegyhelyen, szeptember utolsó vasárnapján a fogolykiváltó Szűzanya emlékére. Jó pár éve július utol- só vasárnapján is összegyűlnek a hívek, hogy a Veszprémi Főegyházmegye fővédőszentjére, Szent Annára, valamint Jézus nagyszüleire, Annára és Joachimra emlékezzenek.

A szentmisére gyalogosan érkezett zarándokcsoport Ajkáról. Sokan jöttek a szomszédos megyékből is. Szentbeszédében Szijártó László balatonalmádi plébános elmondta, hogy Ferenc pápa július utolsó vasárnapját a nagyszülők, az idősek világnapjává tette, amit idén ünnepelünk először. Az atya külön is köszöntötte a szentmisén részt vevő szépkorúakat. A világnap a fiatalabbakat lelkiismeretük vizsgálatára kötelezi. Mennyire fordítunk figyelmet nagyszüleinkre, dédszüleinkre és a környezetünkben élő idősekre? Miért figyeljünk oda rájuk? Azért, hogy védjük az életüket, az egészségüket. Tudjanak minél tovább mellettünk lenni, példamutatásukkal erőt adni, átadni a következő generációknak a hagyományokat, amelyek évezredek óta megtartanak bennünket itt, a Kárpát-medencében. Találkozunk olyan idősekkel, akik azt mondják, ők már semmit nem tudnak adni a világnak. Mindenki tud tenni, Isten számára nincs fölösleges ember.

Ferenc pápa a körlevelében arra kéri az időseket, hogy merjenek álmodni egy szebb, igazságosabb, szolidárisabb világról, emlékezzenek a háború viszontagságaira és a megpróbáltatásokra, ami ezzel járt, és imádkozzanak. Az idősek adjanak példát abból, hogy nehéz körülmények között is lehet hűségesnek lenni a hitünkhöz, a fiatalok merítsenek erőt az ő példájukból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában