Supán István soha nem unatkozott, ötven éve Bakonybélért dolgozik

– Ha otthonról elindulok, legalább öt-hat ember megállít, egyik ezt, másik azt kérdezi, próbálok érdemben válaszolni, beszélgetünk, de nem politizálok, mert annak általában vita a vége. Mindenkivel jóban vagyok, bennem teljes mértékben megbíznak, a célom segíteni, segíteni, segíteni az embereknek – mondja.

2019-ben önzetlen közösségi munkájáért Supán István megkapta a Bakonybélért Emlékérmet, melyhez a laudációt Halmos Ábel bencés atya, akkori perjel írta.

,,Ha a faluban önkéntes munkáról volt szó, Istvánt rendszerint ott találtuk. Akár a Gerence-patak vagy a temető megtisztítása, a plébánia építése, a kaszinó lebontása, és még sorolhatnánk az elmúlt ötven év önkéntes munkáit. Ezekből mindig alaposan kivette részét, gyakran szervezőként is. A falu ügyei, eseményei mindig első helyre kerültek életében. Rendszerint ott van a közösségi programokon, de nemcsak az ünnepeken, a hétköznapokban is tesz a faluért. A faluszépítőkkel részt vesz a virágosító programban, éles szemmel észreveszi a köztereken, utcákon mutatkozó hibákat, tennivalókat. Nemcsak szóvá teszi, cselekszik is, nem jelent számára gondot a fűrészt, a sövénynyírót, a kapát megfogni” – sorolta a méltatásban Ábel atya.

– Több egyedülálló vagy idős, beteg embernek segítek, felaprítom, bekészítem a tűzifát, befűtök, kaszálok, kitisztítom a vízelvezető árkot, havat lapátolok, eszemben van, hol, mikor kell kitenni a kukát. Egyik alapítója voltam a virágosító civil csapatnak, több ágyást gondozunk a faluban. Lenyírom a sövényt az önkormányzatnak, de a templom előtt is, szeretem, ha szép, nem elhanyagolt. A temetőben 10-15 sírt gondozok. Mindenben, mindenkinek segítek, aki kéri. Hogy miért csinálom? Szeretem az embereket, jó érzés tenni a faluért, a közösségért, érezni, hogy örülnek neki – mondja István, aki a közelmúltban töltötte be hetvenedik életévét, és tizenegy éve nyugdíjas.

Fiatalkorában futballozott, később az öregfiúk csapatának tagja lett. A 90-es években oroszlánrészt vállalt a csapat újjászervezésében, ő volt a menedzser, intézte az adminisztrációs feladatokat, fáradozott azon, hogy a klub működésének anyagi forrásai összegyűljenek, s minden mérkőzésre elkísérte csapatát. Mind a falu, mind az egyház közösségi életében jelen van. Vallásos neveltetésben részesült. Otthon nem szidták meg, ha iskolai csínyt követett el, de ha helytelenül viselkedett Özséb atyával, futnia kellett szülei elől. Segítőkészsége az igazi keresztényi emberszeretetből fakad, mondja egy ismerőse. Tíz éve súlyos beteg volt, ez mé- lyítette hitét. Akkor megfogadta, neki minden az Isten. Kigyógyult, rendszeresen jár misére, zarándokutakra. Nagyon büszke arra, hogy beválasztották az egyházközségi testületbe, tavaly a mandátumát 2024-ig meghosszabbították. Mindig az erdőn dolgozott, most gyakran kijár gombát gyűjteni, a vargányát megszárítja, már alig várja, hogy kibújjon a szentgyörgygomba.

– Amikor nyugdíjba készültem, az erdészetvezető kérte, röviden vázoljam az élet­utamat. Annyit mondtam, harmincöt év az erdőn. Köszönöm, ezzel megmondtál mindent, válaszolta. Imádom a természetet, ismerem az erdőt, jószerivel ott nőttem fel, szoktam ott imádkozni, volt olyan, még be sem fejeztem, és agancsot találtam, talán ennek is köszönhetem, nem tudom… – meséli elgondolkodva.

Világéletében nem unatkozott, most is harmonikus, teljes életet él. ,,Ismerni, segíteni, szeretni” – e három fogalom volt Ábel atya jellemzése Supán Istvánról a kitüntetés átadásakor.