Szolgálnak és védenek

2020.11.27. 07:00

A honvédség segít a megyei kórházakban és a közterületeken

Megyénk hét településén és öt kórházában is segítenek a Magyar Honvédség katonái a koronavírus-járvány elleni védekezés során szükségessé vált feladatokban a veszélyhelyzet idején.

Balogh Ákos

20201125 Veszprém, Kossuth utca, katonák és rendőrök együtt járőröznek a koronavírus vészhelyzet idején. Nevek ne szerepeljenek! Fotó: Balogh Ákos BA Veszprém Megyei NAPLÓ

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A rendőrséggel közös járőrszolgálat gyakorlatilag a tavaszihoz képest változatlan célból történik, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya érdeklődésünkre elmondta: a megyében Pápán, Ajkán, Tapolcán, Veszprémben, Várpalotán, Balatonfüreden és Balatonalmádiban segítik a katonák a rendőrség munkáját a kijárási tilalom, a közrend, a közbiztonság fenntartásában.

Erre szükség is van, hiszen a hivatalos adatok szerint országosan már több ezer esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a kijárási tilalom megszegése miatt, de szintén több ezer olyan esetben is intézkedtek már a kék ruhások, mely során egyéb, a járvány elleni védekezés okán érvényes szabályozást szegtek meg az állampolgárok.

A közös járőrözések során is főként a koronavírus-járvány elleni intézkedések betartását ellenőrzik, így például a kötelező maszkviselést közterületeken, a boltokban, este nyolc órát követően pedig a kijárási tilalom betartását, de természetesen minden olyan feladatban részt vesznek, amely alapvetően egy rendőrjárőr feladata lenne.

A honvédség a szállítási és raktározási feladatok ellátásában is segíti a kórházakat Fotó: Balogh Ákos/Napló

Ahogy tavasszal is sokak számára meglepő volt, a katonák a járőrszolgálatot most is fegyverrel végzik, ennek egyedüli oka az, hogy a jelenleg érvényben lévő szolgálati szabályzatnak megfelelően egyéni felszerelésben kötelesek a katonák dolgozni, melynek egy járőr esetében része a katonákon látható, egyébként, sok esetben, már a haderőfejlesztés részeként lecserélt, új, modern, hazai gyártású gépkarabély. Nem kell tehát megijedni, a katonák elsődleges célja a lakosság biztonságérzetének növelése.

A közös szolgálat oka egyébként az is, hogy a megnövekedett feladatok során a katonák igyekeznek a rendőrség leterheltségét csökkenteni, ahogy teszik ezt az egészségügyben is.

A katonák kórházi jelenléte az orvosok, ápolók leterheltségének csökkentését szolgálja. Ezért az ország számos kórházában a kórházparancsnoki teendőkön túl további megemelt létszámmal vannak jelen a katonák. Veszprém megyében ez öt intézményt jelent, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházat, a tapolcai Deák Jenő Kórházat, az ajkai Magyar Imre Kórházat, a zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézetet, valamint a pápai Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelőt.

Honvéd–rendőr járőrpáros Veszprém belvárosában Fotó: Balogh Ákos/Napló

Fontos kiemelni, a honvédelmi szaktárca tájékoztatásában megjegyezte: a magyar katonák a 499/2020. (XI. 13.) Korm. rendeletben meghatározott, egészségügyi szakképesítés nélkül ellátható feladatokban támogatják az egészségügyi dolgozók munkáját.

A valóságban ez azt jelenti, hogy a feladatra kivezényelt katonák többek között testhőmérséklet-méréssel egybekötött beléptetési, betegirányítási, útbaigazítási, betegkísérési, adminisztrációs, szállítási és logisztikai feladatok ellátásával segítik a kórházak működését. Számos olyan feladat és munka ez, mely eddig kizárólag a kórházi dolgozókra hárult, és adott esetben komoly fizikai megterhelést jelentett, ilyen például az orvosi és védőfelszerelések raktározása, átcsoportosítása és szállítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában