Magyar Falu Program

2020.10.10. 07:00

Megragadták a pályázati lehetőségeket Gannán

Megújult temetőkerítést, illetve többfunkciós helyiséget adtak át Gannán péntek délután. A beruházásokat pályázati támogatás útján finanszírozták.

Polgár Bettina

A megújult temetőkerítést Reichardt György plébános (balra) szentelte fel. A beruházásról elismerően szólt Kovács Zoltán országgyűlési képviselő (középen)

Fotó: Polgár Bettina/Napló

Nagy Ottó, Ganna polgármestere köszöntőjében kiemelte, a Magyar Falu Program nélkül a kistelepülések nem nagyon tudnának a fejlesztésekre saját erőből forrást biztosítani.

A település közel ötmillió forintot nyert el a temető kerítésének megújítására, valamint mintegy 15 millió forintot többfunkciós helyiség létrehozására, melyhez mozgáskorlátozott illemhely és kibővített vizesblokk is csatlakozik. – A gannaiak összefogását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Gannai Német Nemzetiségi Önkormányzat önerőből rendezte be az új épületrészt – mutatott rá a polgármester.

Mint mondta, elbírálására vár a falugondnoki busz beszerzésére, a faluház felújítására, a temető infrastrukturális fejlesztésére, illetve a közösségi sportpark létesítésére beadott pályázatuk. Emellett hétmillió forintot nyertek el a ravatalozó felújítására, és bíznak benne, hogy a falumúzeum kialakítására beadott pályázatuk is pozitív elbírálásban részesül.

Megtudtuk, az országfásítási program keretében az Agrárminisztériumtól harminc földlabdás fát kapnak, továbbá elbírálás alatt áll egy közművelődési pályázat, melynek részeként a helyi művelődési házba szeretnének ötven széket vásárolni. – Természetesen jövőre is minden pályázati lehetőséget megragadunk, hogy szépülhessen, gyarapodhasson a településünk – hangsúlyozta Nagy Ottó.

A megújult temetőkerítést Reichardt György plébános (balra) szentelte fel. A beruházásról elismerően szólt Kovács Zoltán országgyűlési képviselő (középen) Fotó: Polgár Bettina/Napló

A megvalósult beruházásokról elismerően szólt Kovács Zoltán országgyűlési képviselő. Mint mondta, ha egy település temetője gondozott, az azt jelenti, hogy a helyiek gondolnak az elhunytakra, és megőrzik azok emlékét. Ennek része a közel ötmillió forintos beruházás, mely a temetőkerítést jelenti. Hozzáfűzte, az épületrész pedig, melyhez a többfunkciós helyiség is csatlakozik, hatékonyan szolgálja a gannai rendezvényeket, a helyi faluközösséget.

Az országgyűlési képviselő gratulált a helyieknek a sikeres fejlesztésekhez, a színvonalas kivitelezéshez, és felhívta a figyelmet a Magyar Falu Program nyújtotta lehetőségekre. Mint mondta, ezek a helyi identitástudat megőrzését és a fiatalok, illetve az idősek helyben maradását segítik elő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában