A szívében kicsit kolontári lett Csonki István vízügyi igazgató

Csonki István kivételes szaktudással, határtalan nyugalommal, optimizmussal vezényelte a munkát a tíz évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófánál. Úgy fogalmazott, csapatmunka volt.

– Hétfő volt, és a szokásos értekezleten vettem részt, amikor a titkárnő szólt, hogy baj van, azonnal jöjjek ki, mert átszakadt a vörös- iszap-tározó Ajkánál, és ömlik a Torna-patakba a lúgos anyag – idézte fel a történteket az igazgató. Mint mondta, irodai ruhában rohant Ajkára, Kolontáron a polgármesteri hivatalnál már nagy sebességgel hömpölygött a vörös víz, amely elöntötte a házakat. Elmerült a cipője az iszapban, úgy ment be a hivatalba, ahol már rendkívüli ülés volt, és gyorsan össze kellett gyűjteni az információkat.

Minden szerv tudta a feladatát, összehangolt munka folyt, megkezdődött az életmentés. Csonki István a vízminőséget érintő kárelhárításnál is dolgozott, kérdés volt, hogy a rengeteg vörösiszappal mit kezdjenek, hasonlóra még nem volt példa az országban.

– Az ember szíve összeszorult, amikor láttuk, ahogy a helyiek igyekeztek kijutni a lúgos vízből és mentették az értékeiket. Eközben nekem arra kellett figyelni, hogyan tudunk beavatkozni, hogy az áradat ne okozzon még nagyobb problémát. Azonnal felállt az országos műszaki irányító törzs, mert az áradat a Rábát és a Marcalt is érintette – mesélte Csonki István, aki a Torna-patakot érintő védekezést irányította.

Gyorsan körbehatárolták a területet, az ár sebességét, felmérték a lehetőségeiket, alapvető cél volt, hogy az ár ne jusson el a Dunáig, mert ha

eléri, akkor nemzetközi vizeket, vízbázisokat is veszélyeztet. Az idő szorított, tudták, a műszaki megoldásra négy-öt nap van, ezalatt megoldást kellett találni a patak savas semlegesítésre, a kárelhárításra, amin tudósok, kutatók dolgoztak.

Eközben végezték a kármentesítést a vízfolyásokban, és be kellett jutni a gáthoz is, ahol mielőbb meg kellett gátolni további anyag kijutását. A kazettánál helyi anyagból körkörös gyűrűk építésével lezárták a kazettát, ezzel megakadályozták a további kifolyást. A kazettáknál Csonki István az állami felügyeletben több mint fél évig az összes gátépítési munkánál jelen volt. Félő volt, hogy átszakad a 9-es gát is, ezért gyorsan meg kellett oldani Kolontár védelmét. Így építették meg az egyes számú gátat, és megkezdték a kettes védelmi gát tervezését, építését.

– Több helyszínen dolgoztunk, ezt irányítottam egy kis csapattal a veszprémi szakaszmérnökségtől. Ez közös munka volt – hangsúlyozta az igazgató.

Csonki István felidézte, az első három napban végig ébren voltak, aztán a kolontári plébániai vendégszobában aludtak néhány órát, majd ő egy devecseri családnál lakott több hónapig.

Rengeteg segítséget, szeretetet, megértést kapott az emberektől. Kiemelte: a munkában, a gátépítésben sokat segítettek korábbi tiszai, dunai árvízi tapasztalatai, tudta, hogyan kell nyugodtan, keményen dolgozni akkor, amikor mások megrettennek. A katasztrófaelhárítás során a tíz ember halála végig beárnyékolta a munkát, de kevés mérnöknek jut olyan feladat, hogy ilyen helyzetben, újszerű megoldással hiba nélkül irányítson.

A kérdésre, hogy milyen változást okozott életében a katasztrófa, azt válaszolta: mindig halkan beszélt, de az- óta még csendesebb lett. A vita helyett a megoldást keresi, azt is csendesen. Szűk körre támaszkodva tud hatékonyan, gyorsan dolgozni. Elmegy az éves megemlékezésekre, idén is így lesz, de nem szeret a tömegben lenni, a templomba utolsóként érkezik, elsőként távozik, mert az emberekkel találkozva felszakadnak a régi sebek, a szívében fél év alatt kicsit kolontári lett.

– Látom, hogyan néz ki a település a helyreállítás után, és ettől rendkívül boldog vagyok. Végigjárom az utcákat, tudom, milyen volt előtte. Nem volt, illetve nem ilyen volt a csapadékvíz-elvezető árok, az aszfaltozott út és a játszótér, a művelődési ház, az iskola, a polgármesteri hivatal. Egyedül járom körbe a falut, amely tíz-húsz évet lépett előre, szebb lett az élet, ma már vidám embereket lehet látni. Éljék az életüket, amelyben egy pillanat voltam! Továbbra is nagyon érdekel a sorsuk – fogalmazott Csonki István.