Az összezártság felszínre hozta a családtagok között lévő feszültségeket

Az élet számukra nem állt meg, a home office csak részben volt igaz, hiszen a karantén idején, ha egy család segítségért folyamodott hozzájuk, ők cselekedtek, amikor a helyzet személyes jelenlétet kívánt tőlük.

Lapunk utánajárt, és megkérdezte az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársát, Rücker Évát, hogy milyen kihívásokkal teli hónapokat tudhat maga mögött.

– Lélekpróbáló és közben léleknemesítő jelzőkkel illetném az elmúlt hónapokat. Engem is megviselt, bennem is feszültséget keltett a váratlanul kialakult bizonytalan helyzet. Aggódtam a saját családtagjai­mért és azokért a családokért, amelyekért felelősséget vállaltam a munkámban. Segítőként arra törekedtem, hogy támaszt nyújtsak a szülőknek, a gyerekeknek. Segítő szakemberként nem az a feladatom, hogy megoldjam mindenki más helyett a problémáit, hanem az, hogy képessé tegyem a hozzám fordulókat az élet bármely területén felmerülő feladatok megoldására – mondta lapunknak Éva.

– Érdekes kettősséggel találkoztam a munkám során. Azokban a családokban, ahol a családtagok jó kapcsolatban álltak egymással, még jobban összekovácsolódtak, kifejezetten örültek annak, hogy a korábbinál jóval több időt tölthetnek egymással. Élvezték, hogy rájuk szakadt egy olyan minőségi idő, amelyet a korábbi rohanó hétköznapok során nem tudtak át-, illetve megélni közösen. A kijárási korlátozás miatt a családok összezártsága jobban összehozta a szülőket és a gyerekeket.

Ám, hogy az árnyoldalról is szót ejtsek, a digitális oktatási rend bevezetése nagy terhet rótt a szülőkre. Többen érezhették, hogy kemény megpróbáltatás segíteni a gyermeküknek a tanulásban. Minden tiszteletem azoké az édesanyáké, akik helytálltak még abban a szerepkörben is, hogy leültek tanulni a gyermek mellé. Optimális esetben a szülők meg tudták osztani egymás között a feladatokat, de azokban a családokban, ahol korábban sem volt jellemző a szeretetteljes, érzelmi biztonságot nyújtó légkör, a bizonytalanság még nagyobb feszültséget generált.

Adódtak nehéz helyzetek, megoldásért kiáltó problémák, amikor – az óvintézkedések betartása mellett – szükség volt a személyes találkozásra. A családtagok egymáson vezették le a félelem- és bizonytalanságérzésből fakadó frusztrációjukat, de a konfliktuskezelő módszerek hatékonynak bizonyultak ezekben az esetekben.

A családok mellett a pedagógusok részéről is érkeztek kérések a digitális tanrend kapcsán. Ilyen esetekben igyekeztem hidat képezni a családok és az iskola között, segítve őket az együttműködésben. A nehezebb anyagi körülmények között élőknek is sikerült segíteni élelmiszer-adománnyal, tisztítószerekkel, maszkokkal – osztotta meg tapasztalatait Rücker Éva.

Összegzésképpen elmondta, hogy a családokkal mindvégig kapcsolatban volt, van, ám a járványveszély miatt lehetetlen ezt ugyanolyan formában megtenni, mint korábban. A kialakult helyzet egyfajta öngondoskodást is megkövetelt a családtagok részéről, így voltak, akik önállóan meg tudtak birkózni olyan kihívásokkal, melyek miatt korábban segítséget kértek volna, ami mindenképpen pozitívum.

A családsegítő vallja, nagyon sokat tanulhat az emberiség ebből a vírushelyzetből. Szerinte annak, ahogy korábban éltünk, nem szabad visszajönnie. Szerinte környezettudatosabban kell élnünk, kerülnünk kell a felesleges fogyasztást, nem szabad kizsigerelnünk a Földet! Óvni kell a természetet, és az emberi kapcsolatokban meg kell látni az értéket. Az életünk egy nagy ajándék, hálásnak kell lennünk érte és felelősen viselkednünk. Látnunk kell szüleink, nagyszüleink értünk hozott áldozatait.

Véleménye szerint egy ilyen krízis, mint amilyet a világjárvány okoz globálisan, az emberek jelentős hányadában olyan változásokat generál, hogy bizton állítható: semmi nem lesz olyan, mint régen.

Bízzunk abban, hogy minél többen lesznek azok, akik valóban egy élhetőbb és fenntarthatóbb világban képzelik tovább élni az életüket. A vonzás törvénye pedig akkor eszerint működik majd. Így legyen!