Veszprémben is újraindították az egészségügyi alapellátást

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakmai kollégiumai számos szabályt bevezettek a fertőzésveszély csökkentésére.

Marton Attila

Ismét rendelnek a fogorvosok is

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Hétfőtől újra fogadja a betegeket a járóbeteg-szakellátás. Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs szerdai tájékoztatóján kiemelte, az ellátást kizárólag telefonos egyeztetés után az előre meghatározott időpontban lehet igénybe venni, és arra kért mindenkit, időpont nélkül ne látogassa az intézményeket. Egy óra alatt legfeljebb négy beteget fogadhatnak az intézmények, személyes orvos-beteg találkozó telefonos konzultáció után, indokolt esetben történik.

Hétfőtől fokozatosan újraindult a közfinanszírozott és a magánfogászati ellátás is, a betegeket azonban mindenhol kizárólag előzetes telefonos bejelentkezés után fogadják – mondta érdeklődésünkre Pozsgay Katalin Veszprém megyei fogászati szakfelügyelő főorvos.

Ismét rendelnek a fogorvosok is
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Kiemelte, először a sürgős fogászati kezeléseket végzik el a szakemberek, valamint azokat fogadják, akiknek a járvány előtt elkezdett kezelését fel kellett függeszteni a veszélyhelyzet miatt. Ez jellemzően a gyökérkezelést és az ínybetegségek ellátását érinti. Ezután látják el a nem akut eseteket, például ezután végeznek fogtömést, készítenek új fogpótlást vagy távolítják el a fogkövet. A betegeknek minden esetben először telefonon kell jelentkezniük: ez azért is fontos, mert ha felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, akkor a páciensnek először a háziorvoshoz kell fordulnia, mert csak negatív koronavírusteszt után láthatják el.

Ahogy március közepe óta, úgy május negyedikétől is először telefonon kell keresni az alapellátásban dolgozó szakembereket – mondta Dékán Annamária házi gyermekorvos. Hozzátette, a telefonos távkonzultáció alapján döntik el, milyen eljárásra van szükség: hétköznaponként elsősorban a rendelési időben, kivételes esetben pedig 8 és 16 óra között állnak betegeik rendelkezésére telefonon és e-mailben. A rendelőbe továbbra is csak indokolt esetben és telefonos bejelentkezés után, maszkban és kesztyűben mehetnek a betegek a rendelési időben, erre jellemzően a kötelező oltások beadása miatt van szükség.

A háziorvos megjegyezte, miután a gyermekek közül kevesen járnak közösségbe, a megbetegedések száma is alacsony, és egyelőre tartani tudják a tiszti főorvos ajánlását, hogy óránként legfeljebb négy beteget lássanak el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában