Utcára kerülhet a tizenegy tagú szentgáli család?

Úgy mondja, nem magáért, a gyerekekért küzd maradék erejével, mert attól tart, akár utcára is kerülhetnek. Most egy rokonuknak köszönhetik, hogy van fedél a fejük felett.

Dolgos, tisztességes és jószívű embernek ismerik Schoffhauser Józsefet Szentgálon, aki tizenegyedmagával él rokonaiknál, annak 2,5 szobás szentgáli házában, ahol most összesen tizenhárman vannak. A férfinak és feleségének, Hajnalkának két kiskorú, egy 10 és egy 13 éves gyermeke született. Az élet náluk szomorú és váratlan fordulatot vett, mert úgy alakult, hogy velük él még öt unokájuk is, az öt-, hat-, hét-, nyolc- és tizenegy éves apróságok, akiknek a felesége lett a gyámja. Rajtuk kívül náluk lakik még egy másik, ötéves unokájuk is az édesanyjával, aki a lányuk.

A férfi úgy fogalmaz, mindig sajnálta a szorult helyzetben lévő, elesett embereket, nem beszélve arról, ha ők a családtagjai, különös tekintettel a gyerekekre. Ezért nem volt kérdés, befogadta unokáit meg a lányát is, és a család miatt bővítette még korábban a házukat, amit hitelből tudott elvégezni. Akkor még egészséges volt, rendezett, biztos körülmények között, jó erőben tudott dolgozni, munkáját nagyon szerette, ma is nagyon jó szívvel gondol főnökére.

József kőművesként dolgozott éjt nappallá téve, hogy eltartsa a családját, és közben a banki tartozást is fizette. Összesen 1,2 millió forint hitelt vettek fel a házra, amiben idén januárig laktak. A családfő 2017-ben ugyanis stroke-ot kapott, egy évvel később pedig életmentő szívműtétet végeztek rajta, azóta munkaképtelen, rokkantnyugdíjas. Úgy mondja, a kálváriájuk 2017-ben kezdődött, amióta nem tud dolgozni, és rokkant lett. Akkor egyre gyakrabban adódott, hogy nem tudták fizetni az euró alapú devizahitelt. Élniük is kellett valamiből, így odáig jutottak, hogy januárban el kellett adniuk szeretett házukat.

Az eladás után összesen 1,8 millió forintjuk maradt. A ház, amit helyben találtak, ennél többe kerül, de a megoldást a család életére az jelenthetné. Ha meg tudnák venni a szerény kis házikót, abban természetesen mindent maguk alakítanának ki, végeznének el, csak végre lenne saját kis fedelük ismét, mert akkor megnyugodnának a kicsik sorsa, jövője miatt, mert a szülőket csak ez érdekli, miattuk küzdenek, élnek. A férfi, illetve a szülők körömszakadtig ragaszkodnak a gyerekeikhez, unokáikhoz, és – ahogy fogalmaz József – nem is élnék túl, ha egy napon lakhatási gondok miatt elvennék tőlük őket.

Ma a férfi rokkantnyugdíjas lévén van otthon és foglalkozik a gyerekekkel, a felesége egy veszprémi raktárban dolgozik, reggel négy órakor megy el otthonról, és délután fél négykor ér haza. József állítja, sokfelől kért segítséget, nem ült ő tétlenül, de nem tudtak segíteni rajtuk. Ma többen élelmiszerrel, ruhával támogatják őket, ami nagy könnyebbséget jelent számukra.

– Ma csak vagyunk egyik napról a másikra. Nem tudjuk, mi lesz velünk. Maradék erőmmel továbbra is nem miattunk, hanem a gyermekekért küzdök. Semmi mást nem akarok az élettől, csak azt, hogy a gyermekeinket és a kis unokáinkat fel tudjuk nevelni, szeretetben, biztonságban – mondja halkan, könnyezve József, aki a közösségi oldalon is nyilvánosságra hozta a család kritikus helyzetét.