Alapításának 120. évfordulóját ünnepli idén a zirci Erzsébet Kórház

A középkorban a gyógyítást nagyrészt kuruzslók, házaló gyógyszerárusok és szerzetesek végezték. Számos kolostor mellett működött ispotály, ahol kisebb műtéteket is végeztek a barátok – ópiummal, mandragórával altatva a pácienseket.

1739-től kezdve a helytartótanács megtiltotta a népi gyógyítók működését, de Vadnay Szilárd megyei főorvos 1918-ban arról írt, hogy még a Dunántúlon is, ahol a legkevesebb az analfabéta, olyan szokások élnek, hogy a nehezen szülő asszonyt forró krumplira ültetik, a tüdőgyulladásos betegeket terpentines, marhatrágyás ronggyal, míg a vérző sebet pókhálóval kötik be, a tüdőbajos kisgyermeket megfüstölik, szájával lefele tartva, a beteg szembe pedig porrá tört üveget szórnak.

Az 1800-as évek közepén egyre sürgetőbben vetődött fel Zircen és a bakonyi falvakban a kórházalapítás szándéka. A történelmi Magyarország területén ekkor 33 nyilvános közkórház működött, Zirchez közeli egy sem. Veszprémben 1829-től üzemelt 8-10 ággyal a kórház, oda Zirc körzetéből a távolság és az akkori közlekedési viszonyok miatt nehezen lehetett eljutni (és az intézmény a veszprémi igényeket sem tudta kielégíteni).

A zirci kórház felépítését Tőkéssy Antal helyi főszolgabíró kezdeményezte 1855-ben. Kiadta az utasítást, hogy a járási büntetőpénzeket, a táncmulatságok engedélyezésének illetékeit e célra kell fordítani, de volt olyan eset is, hogy egy igazolvány nélkül csavargó cigány büntetése is az úgynevezett kóroda-alap bevételét növelte. A pénz kezelője, a Zircz-Vidéki Takarékpénztár azzal a jólelkűséggel segítet­te a nemes ügyet, hogy egy százalékkal magasabb kamatot számolt a szokásosnál. Többször felmerült, hogy az összegyűlt pénzt takarékmagtár építésére fordítják, a kórháznak viszont nagyobb, nélkülözhetetlen szükségét érezték.

A pénzgyűjtés, a tervek belügyminisztériumi engedélyeztetése, az ideális helyszín kiválasztása, a telek megvásárlása, az építési vállalkozók pályázatainak elbírálása hosszú folyamat volt. 1898 januárjára közel 50 ezer krajcár gyűlt össze, mellyel elkezdődhetett az építkezés. Nem tudni, volt-e ünnepélyes alapkőletétel, de ez év márciusában egy szivattyú érkezett Bécsből, tehát ekkor már folytak a munkálatok.

A nyertes pályázó építési vállalkozó Eszlinger János és Pollák János volt, a fizetési jegyzékek szerint az építkezés sok zirci embernek biztosított kereseti lehetőséget. Úgy vélték, az építési teleknek lejtős, a város belterületétől, forgalmas útvonalaitól félreeső, ugyanakkor jól megközelíthető helyen kell lennie. A szobák magasságát 3,7 méterben határozták meg, és egy ágyra 30 köbméter levegőnek kellett jutnia.

Ünnepi nap volt 1900. március 8., csütörtök, az avatás napja. Délelőtt az egybegyűlt vendégek szentmisén vettek részt az apátsági templomban, majd az ünneplő közönség együtt indult a kórházba. A vár­megyei küldöttség élén Feny­vesi Ferenc főispán és Kolossváry Jó­zsef alispán haladt, a község lakóinak élénken érdeklődő tömegével kísérve. Először minden helyiséget megszen­teltek, majd Vajda Ödön apát beszédet mondott, felvázolva az alapítás körül­ményeit, történetét.

Meleg szeretettel emlékezett az alapítást kez­deményező Tőkéssy Antalra: „Mély tisztelettel kell megállnunk ezen férfiú emlékénél, aki az 1855. évben az elnyomás áldat­lan korszakának első tisztviselője volt ugyan a járásban, de aki jó ember és jó hazafi volt, s aki embertársait szerető meleg szívével célt tűzött ki nekünk arra, hogy menedéket építsünk szenvedő embertársaink javára. Fájdalom, de immár nincs az élők között, s ily kép hálánkat irányában más­képp le nem róhatjuk: azt kívánjuk, hogy legyen áldott emlékezete örökké!” Ezt követően Vajda Ödön jelképesen átadta az alispánnak, azaz a vármegye keze­lésébe a létesítményt.

A kórház hosszas engedélyeztetési eljárás után nevet választott: „Őcsászári és apostoli királyi felsége 1899. augusztus 28-án kelt leiratában legkegyelmesebben megengedni mél­tóztatott, hogy az újonnan épült zirci járási kórház Erzsébet királyné őfelségének emlékére Erzsébet kórháznak neveztessék el.”

Kemény Pál zirci kerületi országgyűlési képviselő hangsúlyozta, az összegyűlt pénzt a zirci járás lakóinak áldozatkészsége teremtette meg, egyúttal kikötötte, nekik felvételi előnyt kell biztosítani az idegenekkel szemben. A megnyitáskor az 1900. év­re megállapított ápolási díj napi 120 fillér volt, de a szegény betegektől nem kértek térítést. A főépületben hat kórterem, orvosi kezelő – mely szükség esetén műtőként is szolgált –, két szoba az ápoló apácák számára, gondnoki-gazdasági iroda, konyha, éléskamra, kézi raktár, ügyeletes nővéri szoba, fürdő- és mosdóhelyiség, két WC, illetve pince volt. A fertőző betegeket külön épületben kezelték, számukra hat ággyal két kórterem állt rendelkezésre. Épült még szolgalakás, mosó­konyha, hullaház, tüzelőraktár, jégverem, továbbá kézi szivat­tyúval ellátott, 28 méter mély kút.

Az avatáskor 13 beteget ápoltak, de összesen 25 beteg elhelyezésére volt mód. Két kinevezett orvos volt, Tóth Endre igazgató főorvos, apátsági orvos, valamint Szemmelveisz Károly alorvos, aki a gondnoki teendőket is ellátta. A betegek ápolását, élelmezését az odenburgi ferencesrendi nővé­rek megérkezéséig a vöröskereszt két ápolónője vállalta. Fizikai teendők ellátására két szolgát alkalmaztak, egy férfit és egy nőt. A nő például mosott, segített a takarítás­ban és az étkeztetésben, illetve éjszakai ügyeletet is adott. A férfi többek között kertészke­dett, takarított, vizet hordott, feltöltötte a lámpákat petróleummal, elszállította a halottakat. 1904-ben a mai mentő­állomás és szakrendelő helyén gazdasági udvart és konyhaker­tet alakítottak ki.