megtölthetik élettel

2019.07.02. 07:00

Több funkciót is ellát a korszerűsített bakonypölöskei közösségi ház

Közel 40 millió forintból teljes körűen felújították a bakonypölöskei közösségi házat, amit Kovács Zoltán országgyűlési képviselő adott át a település idei falunapján.

Polgár Tibor

Fotó: Polgár Tibor/Napló

Fotó: Polgár Tibor/Napló

Az átadóünnepségen Ulaki Béla, Bakonypölöske polgármestere kifejtette, több mint tíz éve vártak a lehetőségre, hogy pályázati forrásból felújíthassák, rendbe tehessék az igencsak leromlott állapotú épületet. Közben saját erőből, a kormánytól kapott adósságkonszolidációs juttatásból elvégezték a tető felújítását, ez körülbelül tízmillió forintba került.ű

Korszerűsítés, fejlesztés

Tavaly aztán megérkezett a jó hír: a bakonypölöskeiek vonatkozó pályázata pozitív elbírálást kapott, aminek nyomán több mint 28 millió forint európai uniós forrást nyertek el a közösségi ház rekonstrukciójára. Ehhez 11 millió forint önerőt tett hozzá a helyi önkormányzat, így a burkolatcserék, a festés, a vizesblokk-felújítás mellett elvégezhették az ingatlan hőszigetelését, akadálymentesítését, valamint a villamos- és a fűtésrendszer korszerűsítést – utóbbihoz kapcsolódóan kiépítettek egy modern napelemes rendszert is. Ulaki Béla elmondta, a sikeres beruházás eredményeképpen a megújult közösségi házba költözik a község könyvtára, a német nemzetiségi terem, illetve klubszobákat alakítottak ki a civil szervezeteknek, továbbá létrehoztak egy nagy rendezvénytermet és egy konyhát.

Ulaki Béla és Kovács Zoltán a nemzeti színű szalag átvágásával jelképesen átadja a falu megújult közösségi házát Fotó: Polgár Tibor/Napló

Konszolidációs pénz a felelős gazdálkodásért

Kovács Zoltán gratulált az épület esztétikus megújításához, majd rámutatott, a szép és korszerű közösségi ház akkor látja el igazi funkcióját, ha a helyiek megtöltik tartalommal. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, az itteni közösséget ismerve biztos benne, hogy a bakonypölöskeiek életet visznek a kicsinosított, tágas terekbe. A kormánypárti politikus emlékeztetett, országosan összesen 1200 milliárd forintnyi tartozást vállalt át a kormány az eladósodott önkormányzatoktól, míg a Bakonypölöskéhez hasonlóan hitellel nem rendelkező települések konszolidációs pénzt kaptak jutalmul. A több mint 350 fős bakonyi kisközség emellett a pályázatírásban is jeleskedett, így jelentős támogatást nyertek el a közösségi ház várva várt felújításához.

Fotó: Polgár Tibor/Napló

Az ünnepélyes épületátadást a település önkormányzata és a helyi német nemzetiségi önkormányzat által szervezett nemzetiségi és falunapon tartották, melyen változatos kulturális műsor szórakoztatta a közönséget. A mulatság a közös vacsora után bállal zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában