gyerekek

2019.03.02. 11:00

Bölcsőde nyílik Nyirádon

Tizenegy kisgyermek kezdheti meg a bölcsődét Nyirádon.

Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Nagy Gábor polgármester elmondta, hogy az önkormányzati önerő mellett, hetven millió forint állami támogatást nyertek el pályázaton az intézmény létrehozásához. Majd megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a projektben, és szívvel lélekkel dolgoztak, hogy ez az intézmény létrejöhessen. Hozzátette, idén tizenegy gyermek tudja elkezdeni a bölcsödét.

Fotó: Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Fenyvesi Zoltán a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy az elmúlt két évben tízezer új bölcsődei férőhely jött létre, és a kormány elképzelési szerint újabb tízezer bölcsődei férőhelyet hoznak létre az elkövetkező két évben, melyre a kormány száz milliárd forint támogatást nyújt majd. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy ez a beruházás és a férőhelyek iránti igény is mutatja, hogy össze lehet egyeztetni a gyermekneveléssel a munkát, és a karriert is.

Hozzátette, hogy a jövőben a kormány által elindított Magyar Falvak program keretében a kisebb települések is hasonló fejlesztési lehetőségekhez juthatnak, mint Nyirád, könnyebben megvalósíthatják majd óvoda, bölcsőde fejlesztési terveiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában