Hóban, fagyban sincs megállás

2019.01.10. 11:30

Hidegben is dolgoznak a munkahelyeken

A tartós hidegben végzett munkánál felborulhat a szervezet hőegyensúlya: lelassulhat a légzés, a keringés, fáradságot érzékelhetünk, ami a munkánkra is kihatással van. Ezért jogszabályok rögzítik, hogy a munkáltatóknak milyen körülményeket kell biztosítaniuk a legdermesztőbb téli hónapokban is a dolgozóik számára.

Borsos Renáta, Juhász-Léhi István, Laskovics Márió, Marton Attila

Mustos Ferenc kukásautón dolgozik Veszprémben. A hulladékgyűjtő járatokon dolgozók meleg védőruhában, kesztyűben végzik tevékenységüket, amit a szolgáltató biztosít számukra. – A hulladékgyűjtési szünetekben, valamint a szállítási idő alatt a gépjárműben tudnak melegedni – mondta kérdésünkre Horváth Zoltán, a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette, a járatok dolgozói a telephelyükön is tudnak melegedni, meleg teát, kávét fogyasztani. A meleg tea készítéséhez szükséges alapanyagokat is biztosítják a munkavállalóiknak, jegyezte meg az ügyvezető

Fotó: Penovác Károly/Napló

Amennyiben hidegnek minősül a munkahely, a munkáltató köteles bizonyos eszközökkel megelőzni a káros tünetek kialakulását. Mikor esik ebbe a kategóriába egy munkahely? Ha ilyen hidegnek minősülő munkahelyen (a várható napi középhőmérséklet a munkaidő 50 százalékánál hosszabb ideig nem éri el a plusz négy fokot, zárt munkahelyen pedig akkor, ha a munkaidő felében nincsen legalább plusz 10 fok) kell dolgoznunk, akkor jár a plusz pihenőidő, a megfelelő fűtőtest, a meleg tea, a hideg elleni védőruházat, adott esetben a munka alól való felmentés. A jogszabályok szerint a hidegnek minősülő munkahelyeken várandósok és fiatalkorúak számára tiltott a munkavégzés.

Veszprémben a hulladékgyűjtő járatokon dolgozók meleg védőruhában, kesztyűben végzik tevékenységüket, amit a szolgáltató biztosít számukra. – A hulladékgyűjtési szünetekben, valamint a szállítási idő alatt a gépjárműben tudnak melegedni – mondta kérdésünkre Horváth Zoltán, a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette, a járatok dolgozói a telephelyükön is tudnak melegedni, meleg teát, kávét fogyasztani. A meleg tea készítéséhez szükséges alapanyagokat is biztosítják a munkavállalóiknak, jegyezte meg az ügyvezető.

Mustos Ferenc kukásautón dolgozik Veszprémben Fotó: Penovác Károly/Napló

Benkő Ádám négy éve dolgozik az egyik benzinkútnál. Lapunknak elmondta, az extrém hideg idő ellenére is megfelelően tudja végezni a munkát, az előírt munkavégzési szabályok betartásával. Megtudtuk, a cég, amelynél dolgozik, kiemelt figyelmet fordít a speciális munkaruhára. A kinti dolgozóknak úgynevezett termo egyenruhát biztosít, így gördülékenyen tudják végezni feladatukat a téli hideg időjárás esetén is. A cégtől a dolgozók kapnak speciális lábbelit, nadrágot, kabátot, sapkát, kesztyűt. A munkáltató a megfelelő munkaruha mellett biztosítja a kinti hideg időben dolgozóknak a forró teát mint egészségvédő italt, és az óránkénti minimum tíz percet, amelyet meleg helyiségben tudnak eltölteni. Ádámtól megtudtuk, a zord időben is a cég munkavédelmi előírásainak betartásával, zökkenőmentesen tudja ellátni feladatait.

A pápai önkormányzat városgondnoksága figyelembe veszi a zord időjárási körülményeket a szabadban dolgozó munkavállalóikat illetően. Bakó István intézményvezető megkeresésünkre elárulta, állományukban a nemrég hozzájuk került közterület-felügyelőkkel együtt kilencvenhatan dolgoznak, ezenkívül vannak közfoglalkoztatottak, valamint heti egy napot büntetésből ledolgozó közérdekű munkások. A zord, hideg időjárási körülmények közepette a következő munkálatokat látták/ látják el: a Fő téri piac sátrainak felépítésén és lebontásán túl elbontották a színpadot és a fabódékat, sózzák, takarítják az utakat, a járdákról letolják a havat. A gyalogos-átkelőhelyeknél ellapátolják a hókotró által félretolt havat, illetve kézi munkával feltörik a jeget. Kedden például éjjel két órától reggelig végezték az utak sózását. A sószórás miatt le kellett állniuk a fanyesési munkákkal. A megfelelő munkaruházat kapcsán elmondta, szabályzataik alapján munkavállalóiknak jár vízálló, bélelhető téli dzseki, védőkesztyű, nadrág, valamint bakancs. A dolgozók kétévente kapnak új dzsekit. Az egyik közkonyháról rendelt forró teát a részlegvezetők osztják szét a munkásoknak, műanyagpohárral együtt. Bakó István hozzátette, ha az előrejelzés alapján éjjel nem szalad mínuszba a hőmérő higanyszála, nem szükséges sószórásra indulniuk. Jó kapcsolatot ápolnak a honvédséggel és a közút pápai mérnökségével, nagy segítség a velük való egyeztetés.

Ilyenkor van igazi nagyüzem a Magyar Közút Veszprémi Üzemmérnökségén. A képen Bányai Roland gépkocsivezető figyeli a sószóró berendezés töltését Fotó: Balogh Ákos/Napló

Koltai Csaba közel 15 esztendeje hordja ki a Naplót előfizetőinknek Hidegkúton. Elmondta: a hóval és a hideggel nincs baja, ám az esőt nem szereti. „Ha csúszik oda kell figyelni, de nem tragédia!” – jelentette ki. Természetesen minden évszakban gyalogosan kézbesít; volt, hogy 80 postaládába, míg jelenleg félszáz körüli hidegkúti „naplósnak”. Nincs „okossága” a leghidegebb napokon sem, ám természetesen ebben az időszakban melegen és rétegesen öltözik, ugyanakkor kiemelte a jó cipő fontosságát is. „Ha pár percet kések a megszokottól, már kint várnak a kapuban” – mondta mosolyogva, és elmesélte azt is, hogy egy keményebb télen késett az újság, és úgy esett, hogy nem tudta kihordani, hiszen munkába kellett mennie. Azonban volt olyan hidegkúti olvasó(nk), aki lement a Koltai családhoz, és elkérte az aznapi Naplót…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában