Sétál a család Veszprémben

2018.05.12. 08:00

Rajzokon örökítették meg élményeiket a gyerekek

Vár, korona, völgyhíd is szerepel az alkotásokon, melyek a Sétál a család Veszprémben legkisebb résztvevőinek élményeit ábrázolják az immáron hetedik alkalommal kiírt programról.

Heffler Péter

Hat intézményből összesen százharmincöten ábrázolták a séta emlékeit, akik közül a legkisebbek a megnyitón is megjelentek Fotó: Heffler Péter / Napló

- Kevés nagyobb lelki érték létezik annál, mint amikor együtt vagyunk, közösen, kötetlenül sétálunk anyával, apával, nagyival, és mindeközben megismerjük azt a települést, ahol élünk, amit szeretünk – emelte ki Némedi Lajos alpolgármester a veszprémvölgyi jezsuita templomban nyílt kiállítás pénteki megnyitóján.

Hat intézményből összesen százharmincöten ábrázolták a séta emlékeit, akik közül a legkisebbek a megnyitón is megjelentek Fotó: Heffler Péter / Napló

- Nagyon szép és követendő hagyomány ez a program, aminek igazi értékét szavakkal nehéz kifejezni. Meggyőződésem, hogy a lélek tudja igazán visszaadni azokat az élményeket, amelyeket a közös sétával, felfedezéssel, megismeréssel valamennyien átélhettek a résztvevők. Nagyszerű kezdeményezés, és mindenkinek gratulálok, aki megtette ezt a sétát, megszerezte ezeket az élményeket, és arra buzdítom a gyerekeket, felnőtteket egyaránt, hogy akár szervezett keretek között, akár spontán módon, de folytassák ezt a jövőben is – mondta még ünnepi beszédében Némedi Lajos, melyet követően a programban részt vevők oklevelet, a sétát teljesítők pedig emlékplakettet vehettek át Stiegelmayer Józsefné képviselőtől.

A Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont (BaBaKO) által szervezett program emlékeit hat intézményből összesen százharmincöt művön ábrázolták a „sétálók”, akik közül a legfiatalabb alkotók szintén ott voltak a megnyitón. – Egy székely kaput rajzoltam le, mert nagyon tetszik a díszítése, és mert a családommal sűrűn szoktuk látni – mondta Igaz Ágoston, a Padányi Biró Márton Katolikus Iskola 1. B-s tanulója, akihez hasonlóan büszkén mutatta művét az egyik osztálytársa is.

- A koronát választottam, mert nagyon tetszett képen, és kíváncsi voltam, hogy sikerül majd lerajzolni – árulta el lapunknak az egyébként nagyon szépen sikerült műről Miskei Larissza Zoé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában