2024.06.11. 08:00
Korábban is volt vitájuk, most egymásnak estek Pétfürdőn
Korábbi vitájukat vitték a közterületre.
A rendőrségi akció során sok esetben sikerült rajtakapni a sofőröket, akik áthajtottak a piros lámpán
Fotó: rendőrség
Egy társaság hangos szóváltása miatt tettek bejelentést június 4-én délután a rendőrségre.
A vita később tettlegességig fajult, a 34 éves ősi lakos és a 18 éves pusztakovácsi férfi bántalmazták egymást.
A férfiak között már korábban is volt konfliktus, és ezúttal sem tudtak egymás mellett szó nélkül elmenni. A fiatalabbik társaságában lévő nők is belefolytak az összekülönbözésbe, ami dulakodásba torkollt, és a 34 éves férfi megsértette az egyik nő kezét. Ezt megtorolva a 18 éves pusztakovácsi lakos többször is megütötte a férfit, aki viszonozta ezt.
Végül mindkettőjüket elfogták a várpalotai rendőrök, majd előállították és kihallgatták.
Garázdaság miatt folyik a nyomozás – írja a police.hu.