Rablás és súlyos testi sértés

2023.12.28. 17:00

Csaknem négy órán át tartott rettegésben egy idős asszonyt a Veszprém melletti faluban - vádat emeltek ellene

A rablás súlyosabban minősülő esete és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 21 éves nővel szemben, aki tavaly, karácsony első napjára virradó éjjel egy 80 éves asszonyra támadt az egyik Veszprém melletti faluban, és élet elleni fenyegetéssel, bántalmazással értékek átadására kényszerítette.

A vádirat szerint az új pszichoaktív szert, valamint érzéstelenítőként is használt gyógyszert fogyasztó elkövető hiányos öltözetben jelent meg a sértett házánál, ahová az éjszakára kulccsal be nem zárt kertkapun és bejárati ajtón keresztül bejutott, majd ott értékek után kezdett kutatni. 

A sértett miután felébredt a zajra, lement a földszintre, és megpillantotta a vádlottat, aki azt állította, hogy a férje a közeli úton egy veszekedést követően kitette az autóból. 

Az elkövető és a sértett beszélgetni kezdtek, de a nő rövid időn belül agresszívvé vált és az idős asszony pénzét, értékeit kezdte követelni, miközben egy-egy a lakásban talált kést, illetve ollót vett magához. A sértettet azzal kezdte fenyegetni, hogy a kést a hátába állítja, ha nem adja át az ékszereit és a pénzét, mindeközben pedig a lakás ajtaját belülről kulcsra zárta és a kulcsot magához vette. 

A nő közel négy órát töltött a sértett házában, és folyamatos fenyegetődzések közepette mindent körbejárt, átkutatott.

Végül sem pénzt, sem jelentős értékeket nem talált, hanem egy bőröndöt pakolt tele a lekülönbözőbb napi használati tárgyakkal, köztük kozmetikai eszközökkel, ruhaneműkkel, ékszerekkel, összesen közel 185 ezer forint értékben. 

A vádlott még ezek után is fenyegette a sértettet, és pénzt követelt tőle, mire a sértett 3000 forintot adott neki. 

Az elkövető a fenyegetések közepette bántalmazta is az idős asszonyt, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló ujjtörést, szúrt és hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett. 

Az ügyészség a vádiratában a letartóztatásban lévő elkövetővel szemben fegyházbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától történő eltiltását indítványozta azzal, hogy a Veszprémi Járásbíróság az előkészítő ülésen történő beismerése esetén hét év fegyházbüntetést szabjon ki vele szemben és hét évre tiltsa el a közügyektől -  írja közleményében a Veszprém Vármegyei Főügyészség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!