friss információkkal

2019.08.26. 13:24

Tömegkarambol az M7-esen: Halálos áldozata is van a balesetnek

Hat jármű karambolozott egymással az M7-es autópályán hétfő dél környékén a 63-as kilométernél, a Balaton felé tartó irányban.

Olvasói fotó/feol.hu

Fotó: Olvasó/feol.hu

Friss információink 19:30

Halálos áldozata is van a hétfő délelőtti, az M7-es autópályán történt katonaikonvoj-balesetnek – mondta a honvédelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján, Budapesten. – írj az MTI:

Benkő Tibor közölte: egy fiatal, kiváló katona hunyt el. Az 5. dandár hódmezővásárhelyi állományába tartozott, szerződéses őrvezetőként szolgált. A miniszter részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és a barátoknak.

A balesetben az elhunyt katonán kívül öten sérültek meg.

Benkő Tibor elmondta, hogy belső vizsgálatot rendelt el a körülmények tisztázására. A balesetet a rendőrség vizsgálja. Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka azt mondta, átcsoportosításhoz kapcsolódó művelet része volt a közúti konvoj haladása.

A balesetben súlyosan megsérült katona állapota stabil, négy katona könnyebb sérülést szenvedett.

Korom Ferenc elmondta: a belső vizsgálat kiterjed a speciális körülmények és szabályok betartására, erre harminc napja van a tárca szerveinek.

19:00

A rendőrség oldaláról megtudtuk, hogy az M7-es autópálya balesettel érintett szakasza, újra járható. A rendőrök a forgalomkorlátozást feloldották, a forgalom újra zavartalanul haladhat.

18:18:

Az M7-es autópályán Székesfehérvárnál korábban baleset történt. A 63-as km-nél a pálya Balaton felé tartó oldalát továbbra is zárva tartják, a járműveket a 60-as jelű, Székesfehérvár-dél csomópontban terelik le a 7-es főút felé. Érdemes már korábban a kápolnásnyéki kijáratnál, vagy a Pákozdi pihenőnél másik útvonalat választani. A személyautókkal közlekedők Kápolnásnyéknél lehajtva a Pázmánd – Vereb – Lovasberény – 811-es útvonalon is elérhetik Székesfehérvárt.

A környező utakon, illetve a 62-es és a 7-es főúton is hatalmas a torlódás. Aki Seregélyes felől Székesfehérvárra autózna, annak egyszerűbb dél felé, a Sárosd – Sárkeresztúr – 63-as főút útvonalon kerülni.

Aki a Balaton felé tart és megfelelő úthasználati jogosultsággal rendelkezik, annak érdemes inkább a M6-os autópályán Dunaújvárosig haladni, majd a Sárbogárd – Mezőszilas – Enying útvonalon elérni az M7-es autópályát. – írja az Útinform.

Erről írtunk korábban:

A feol.hu helyszíni információi szerint az esetnek több sérültje van, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A lapnál úgy tudják, katonai járművek karamboloztak.

Olvasói fotó/feol.hu

Az érintett útszakaszt a Balaton irányában teljes szélességében lezárták. A rendőrség felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy az érintett útszakaszt az agárdi lehajtónál, a 7-es számú főúton kerülhetik el.

Mint megírtuk, augusztus 26-tól nemzeti és nemzetközi gyakorlatoknak ad otthont a Magyar Honvédség Központi Gyakorlótere, emiatt jelentős számú technikai eszközből álló katonai konvojok közlekedésére kell számítani az M7-esen és Veszprém megye egyes főútjain.

A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalakon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a menetoszlopokat, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában