2017.10.09. 11:33
Tizenhét éves fiatal a reggeli halálos gyulafirátóti baleset áldozata (frissítve)
Meghalt egy személy, amikor két személygépkocsi összeütközött Veszprém gyulafirátóti városrészén hétfőn reggel, mondta el érdeklődésünkre Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtóreferens.
Fotó: Kovács Erika
Hozzátette, a többi sérültről még nincsenek pontos információk. Teljes útzár van érvényben, a forgalom áll, információnk szerint hatalmas torlódás alakult ki a hétfő reggeli csúcsban.
Kucsera Katalin a Veszprém Megyei Rendőr Főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a Peugeot és egy Daewoo típusú személygépkocsi Zirc irányából közlekedek. A Peugeot előzésbe kezdett és eddig tisztázatlan körülmények között nekiütközött az előtte haladó fehér Daewoo gépkocsinak, majd mindkettő autó az úton megpördült és fának csapódott.
Mindkét járműben egy-egy ember utazott, a Daewoo sofőrje – információnk szerint egy 17 éves fiatal – a helyszínen életét vesztette. A Peugeot vezetőjét könnyebb sérüléssel szállították kórházba.
A forgalomkorlátozást ezekben a percekben oldották fel, rendőri irányítás mellett félpályán lehet haladni.
Czaun János, a gyulafirátóti városrész önkormányzati képviselőjét azzal kerestük meg, szerinte miért történhetett újabb baleset a településrészen? Példaként említettük, a napokban egy motoros elesett és sérült meg életveszélyesen. Tavaly májusban pedig egy motorosnő halt meg ezen a szakaszon, amikor egy előzésben levő személygépkocsi szemből nekicsapódott. A motoros utasa nyaktól lebénult, egy másik motoros is életveszélyesen megsérült. Czaun Jánost hétfőn azt mondta, mélységesen megrendítette a halálos baleset, mely ráadásul egy fiatalemberrel történt. A képviselő sebességmérő műszer elhelyezését javasolja a település részen, a felső temető környékére. Erről már egyeztetett Veszprém rendőrkapitányával, és megkeresi Pintér Sándor belügyminisztert. Megkeresi az út fenntartóját, az Állami Közútkezelőt is azzal a céllal, hogy dolgozzanak ki tervet, javaslatot arra, milyen műszaki megoldásokkal lehet még csökkenteni a balesetek számát. A képviselő minden közlekedőt arra kért, vigyázzon magára és másokra!
A balesetek megelőzését érintő kérdésünkre Adamovics László őrnagy, a VRK közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta: az út,- és látási viszonyoknak megfelelően kell a sebességet megválasztani, és nagyon figyeljünk a megfelelő követési távolságra is! Hirtelen kormánymozdulatokat ne végezzünk, csak belátható útszakaszon előzzünk, előzés előtt jól beállított tükrökbe nézzünk, majd a holt tér miatt hátrapillantással is győződjünk meg arról, hogy másik jármű nem jelzi-e már előzési szándékát, illetve nincs-e már előzésben? A gyalogosok arra figyeljenek, hogy jól látható ruházatot viseljenek, különösen sötétedéskor. Hirtelen soha ne lépjenek le az útra, átkelés előtt pedig győződjenek meg a biztonságos áthaladásról!
Vasárnap, ahogy megírtuk szintén Gyulafirátótnál történt baleset, amikor három jármű ütközött össze. Akkor öten sérültek meg, kettő személyt feszítővágóval szabadítottak ki a tűzoltók. A mentéshez vasárnap több mentőautó és mentőhelikopter is érkezett.